Hihetetlen váddal illették a Pöttyös Túró Rudit

Az említett vád alapjaiban kérdőjelezi meg az egyik legnépszerűbb hazai édességet... Már a gyártó is válaszolt a felmerült vádakra.

„Nemrég a Termékkritikus nevű TikTok-csatorna videósa arról számolt be, hogy a kókuszos, epres, madártejes, mogyorókrémes, sós karamellás ízesítésű, illetve a diétás Túró Rudik egyáltalán nem tartalmaznak túrót, vagyis nem túróból készítik őket" – írja az Index oldala.

Feljelentették a Pöttyös Túró Rudit

Túró helyett tejalvadékból és tejalapú rögös készítményből készül az édesség

Emberek milliói vásárolhatnak naponta drágábban azért, mert magasabb minőségű terméket szeretnének fogyasztani, közben pedig a túró helyett savanyú tejalvadékból és tejalapú rögös készítményből készült terméket fogyasztanak

– hangzott el a videóban.

Az eset miatt május 31-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) fordult, ahol azt az információt kapta, hogy már bírósági eljárás folyik az ügyben. Ezenfelül a Nébih 2022-ben több mint húsz kakaóbevonatú natúr Túró Rudit vizsgált meg, majd jelölési és minőségi hiba miatt állítólag közel 800 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a céget.

@termekkritikus

♬ eredeti hang - A termékkritikus

Válaszolt a Túró Rudi gyártója

Az Index megkeresésére a Túró Rudi gyártója, a FrieslandCampina Hungária válaszában kihangsúlyozta, hogy a vállalat számára rendkívül fontos, hogy több millió magyar fogyasztójukat egészséges, minőségi és finom élelmiszerekkel lássák el. Hozzátették, hogy termékeik gyártásakor kizárólag minőségi, magyar gazdaságokból származó tejet és magas minőségű alapanyagokat használnak fel. Továbbá, hogy termékeik fejlesztésekor és gyártásakor minden esetben a vonatkozó jogszabályi követelményeknek megfelelően járnak el.

A Pöttyös termékek esetében zsírszegény túró a meghatározó alapanyag. Egyes termékeink esetében (a Magyar Élelmiszerkönyv meghatározása szerinti) túrót használunk, ezek adják az értékesített volumen mintegy kétharmadát. Ugyanakkor egyes ízesített termékvariánsok gyártása során minimális mértékben, tejpor hozzáadásával módosítjuk a hagyományos receptúrát. A használt technológia megegyezik a túrógyártással, azonban a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai értelmében ez utóbbi esetben az így készült termékösszetevőt nem jelölhetjük túróként, hanem tejalapú rögös készítményként tüntetjük fel azt termékeink csomagolásán. Az érintett termékek receptúrájának kismértékű módosítása ellenére a túróval állagban és minőségben egyenértékű alapanyagról van szó ezen termékek esetében is. Technológiai szempontból maga a túró is egy alvasztott rögös tejalapú készítmény

– magyarázták válaszukban.

Válaszukban arra is kitértek, hogy a hírekben megjelent információkkal szemben a FrieslandCampina Hungária ellen nem zajlik bírósági eljárás, illetve hogy nem kaptak 800 ezer forintos bírságot.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.