Ez a megoldás, ha szereted a húst, és nem tudsz lemondani róla

Egyre inkább hódít a Regenuár, ami a Veganuárral ellentétben nem egyhónapos húsmentességet jelent, hanem a regeneratív fenntartható gazdálkodás támogatását. Sokak szerint azonban egyszerű zöldre mosásról van szó.

A Veganuár 2014-ben indult útjára, és az idei évben a becslések szerint globálisan már kétmillióan csatlakoztak hozzá. Az egész egy 31 napos húsmentes étrendet jelent, azaz január hónapban az arra vállalkozók egyáltalán nem esznek húst, a bátrabbak pedig semmilyen állati eredetű élelmiszert nem fogyasztanak. Ez jót tesz a szervezetnek és a környezetnek is – viszont egy igazi húsevőnek nagyon nehéz betartani.

Ez a megoldás, ha szereted a húst, és nem tudsz lemondani róla

Ezért választják sokan a Veganuár helyett a Regenuárt, ami nagyjából felelős húsevést jelent: akik részt vesznek benne, odafigyelnek, hogy csak fenntartható forrásokból, fenntartható gazdaságokból vásároljanak húst.

Egyébként is egyre konzisztensebb trend, hogy az embereket érdekli, honnan jön az étel, és hogy mi kerül az asztalra. Ennek egy koncentráltabb változata a Regenuár, amikor minden állati eredetű termék, amit eszünk, gondosan kerül kiválasztásra.

A kifejezést a fenntartható húst előállító The Ethical Butcher alkotta meg a Facebookon még 2020-ban, miután Farshad Kazemian és Glen Burrows alapítók frusztrálttá váltak a veganizmussal, illetve annak környezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatos, esetlegesen félrevezető, és azokat túlságosan leegyszerűsítő üzeneteivel. Egyre nagyobb vita folyik a veganizmus karbonlábnyomáról is, miközben olyan feldolgozott termékek, mint a növényi alapú hamburgerek és a növényi italok, mind gyakrabban kerülnek vizsgálat alá. A vegán étrend pedig végső soron nem mindig zöldebb, mint a tudatos húsevőké.

De mik a regenuár főbb pontjai?

  • Nemcsak a húst, de a lehető legtöbb élelmiszert fenntartható forrásokból, termelőktől szerezd be, a hústól és haltól a tejtermékekig, gabonákig, diófélékig, magvakig, hüvelyesekig és zöldségekig.
  • Ha van rá lehetőséged, hazai termelőket támogass, ez az élelmiszer szénlábnyoma miatt sem mindegy.
  • Ha a fenntartható termelő valamelyik élelmiszernél nem opció, olyat válassz belőle a boltokban, amely bio, vagy vissza tudod követni a címke szerint a származását.
  • Ne nagy szupermarketekben vásárolj, törekedj a kisebb boltok és közvetlenül a termelők, gazdálkodók favorizálására.
  • Folyamatosan képezd magad a témában, hogy legalább néhány szokás veled maradjon a regenuár vége után is!

Forrásunk volt.


Még több húsmentes:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...