Tökéletes helyszín a koccintásra

Ha beülnél valahová egy italra a barátokkal, és az sem baj, ha mellette csipegetni is tudtok, akkor itt a tökéletes hely számotokra!

Nem vagyok egy kifejezetten whiskey-s alkat, sőt azt gondoltam nem is igazán szeretem. Aztán kaptam egy meghívást a Jack Daniel’s 150 Pop Up Barba, és újra kellett értelmeznem magamban a whiskey fogalmát.

Nem véletlenül szerepel a nevében a 150, hiszen pont ezt a kerek évfordulót ünnepli idén a márka lepárlóüzeme. A belváros szívében, a Szervita téren nyitottak egy csinos kis helyet, ahol a kóstolgatás mellett a gyártás folyamatába is bepillanthatunk, nem is akárhogy. Végre valakinek eszébe jutott, hogy a VR-szemüveget arra használja, amire valóban hivatott: kényelmes kis hintaszékben ringatózva egy 360-fokos videóban ismerhetjük meg mind az üzemet, mind a whiskey előállításának lépéseit, és képbe kerülhetünk, hogy hogyan is születik meg az ital, amit közben a poharunkból kortyolgatunk. Hogy az élmény valóban teljes és ne csak virtuális legyen, meg lehet tapogatni többek közt a kiállított fehértölgy-hordókat is, amit a készítés során használnak.

Na de akkor térjünk rá a lényegre: mit lehet itt inni? Egyrészt ott van a teljes whiskey-portfólió, amit bárki megvehet akár az üzletekben is, emellett viszont limitált kiadású üvegek is akadnak szép számmal, amelyek igazi kincseket rejtenek. Lehet őket tisztán is ízlelgetni, de hiba lenne kihagyni a zseniális koktélokat, hiszen a pult mögött profi srácok állnak, akik egyrészt segítenek a választában, mesélnek az italról, de emellett profin össze is mixelik a választott koktélt. Nekem személy szerint a Tennessee Mule jött be a legjobban: egy rész Jack Daniel’s (nyilván), némi gyömbérsör és egy spriccelésnyi lime.

Ehhez hozzájön még, hogy ha megéheznénk, vagy túl sokat kóstolgattuk volna a koktélokat, akkor egy rövid, de velős étlapból válogathatunk harapnivalókat. Igazi bar-foodokat találunk rajta: burgerek, csirkeszárnyak, saláták vagy sajttorta.

Szóval ha az újévi koccintás még hátravan a barátokkal, akkor jó szívvel ajánlom a Jack Daniel’s 150 Pop Up Bart, de érdemes sietni, mert csak január 10-ig lesznek ott!

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.