Több mint 40 ezer doboz tej került le a polcokról a fenyegetés miatt

Egyelőre nem találtak szennyezett tejet egyik áruházban sem, de a vizsgálatok még zajlanak. A rendőrség zsarolás gyanúja miatt nyomoz.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna beszennyezett terméktől; egyelőre fenyegetésként kezelik az ügyet - mondta Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Mint arról beszámoltunk, a Nébih szombaton közölte: az ügyfélszolgálatra bejelentés érkezett arról, hogy több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása miatt, szennyezés történhetett. A hivatal egyúttal arra kérte a fogyasztókat, hogy vásárláskor minden esetben ellenőrizzék a termékek csomagolásának sértetlenségét. A hivatal jelezte, hogy folyamatosan kapcsolatot tart az érintett üzletláncokkal és a nyomozóhatósággal.

Helik Ferenc elmondta, hogy a polcokról több mint 40 ezer doboz tejet vettek le, azokat egyelőre elkülönítették az áruházak raktáraiban. A vizsgálatukról - a nyomozástól függően - később gondoskodnak majd.

Emlékeztetett, Magyarországon utoljára három évvel ezelőtt fordult elő hasonló bejelentés, de akkor is csak fenyegetésnek bizonyult az ügy, és az elkövetőt rövid időn belül elfogták.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a szennyezett tejtermékek ügyében zsarolás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, az ügy felderítéséért nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI kérdésére.

Ezeket olvastad már?

via MTI

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...