Ezért jársz jobban, ha nem eszel tengeri halat és herkentyűt

Japán szépen, fokozatosan elkezdte beleengedni a Csendes-óceánba a fukusimai erőmű szennyezett hűtővizét. Úgy tűnik, jobb, ha ezentúl kétszer is meggondoljuk, honnan származó tengeri kütyüt eszünk. Kínai betiltotta a tengeri herkentyűk exportját.

Kína „rendkívül önző és felelőtlen cselekedetként" aposztrofálta Japán húzását, miután több mint 1 millió tonna szennyezett vizet kezdett beleengedni a Csendes-óceánba a fukusimai, 2011-ben szökőár sújtotta atomerőműből.

Betiltja Kína a tengeri herkentyűk exportját a sugárveszély miatt

Kína emiatt általános tilalmat rendelt el a tengeri halak és a tenger gyümölcseinek behozatalára vonatkozóan.

Az igencsak megkérdőjelezhető húzást egyébként a japán kormány hagyta jóvá, melyre válaszul a pekingi külügyminisztérium közleményt adott ki: Kína szerint az óceán az emberiség közös tulajdona, Japán döntése felelőtlen, és figyelmen kívül hagyja a nemzetközi érdekeket.

A szennyezett hűtővíz óceánba engedése akár 30-40 évig is eltarthat, a helyiek és a környező országok pedig nyugtalanok, csak úgy, mint a fukusimai és környékbeli halászok, akiknek megélhetését várhatóan tönkreteszi majd a döntés.

Ki is akarna szennyezett tengeri halakat és herkenytűket vásárolni ezentúl?

A tüntetések már elkezdődtek Japán döntése ellen.

Inkább egyetek édesvízi halat:

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...