Tarte flambée – a lángos franciául

A kemencében sütött kenyértészta feltéttel megpakolva a legtöbb európai konyhában megtalálható. Az olaszoknál pizza, nálunk töki pompos, a németeknél Flammkuchen. A franciáknál pedig tarte flambée.

{ GALÉRIA = title:Tarte%20flamb%C3%A9e%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l-l%C3%A9p%C3%A9sre, 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11 }

Minden erjesztett kenyeret sütő kultúrában a kemence volt a háziasszony egyik legjobb barátja. Ápolni kellett, takarítani, és nagyon jól ismerni. Hiszen, ha nem megfelelő időben tették bele a kenyeret, sületlen lett, vagy éppen túlsült – ahol pedig a kenyér a mindennapi táplálék volt, ez a hiba nem fordulhatott elő. Tesztelni kellett hát. Nem egy egész kenyérrel, csak egy darab leszakított, kilapított tésztával. Ha az elkészült, a kemence készen állt a kenyérsütésre. Ezt a finom, megsült kenyérdarabkát pedig soha nem dobták ki – a helyi termékekkel megpakolva jóízűen elfogyasztották. Az olaszoknál olajjal és fűszerekkel (eredetileg nem paradicsommal!), olyan vidéken pedig, ahol a tejtermékek előnyben voltak, tejföllel és túróval. Ahogyan Elzászban, a francia-német területen is. A kemence lángjaitól megfeketedett lepénykenyérről lekapargatták a túlsült részeket, és négyzet alakúra vágva tálalták.

A tarte flambée receptjét itt találod >>

A francia lángost a németek Flammkuchennek hívják, és annyira „házi jellegű" volt, hogy az ötvenes évek végéig nem is nagyon árulták vendéglőkben. Ma azonban minden kiskocsmában, bisztróban és étteremben megtalálható Elzászban, így ha arra járunk, semmiképpen ne hagyjuk ki! Ha pedig nem tervezünk mostanában francia utat, akkor készítsük el otthon, rendkívül egyszerű! A rusztikus ízeket akkor is megkapjuk, ha nem frommage blanccal, hanem túróval, nem creme frech-sel, hanem zsíros tejföllel, és nem lardonssal, hanem kolozsvári szalonnával készítjük!

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

A dekorációért köszönet a Butlersnak >>

Címlapról ajánljuk

Így festett egy szüret régen – Képeken a munka és...

Manapság már viszonylag ritka, hogy egy családi/baráti társaság, esetleg egy egész falu felhágjon a szőlőhegyre őszidő derekán, hogy az ott roskadozó fürtöket puttonyba szedje, azokból bort készítsen és az egész folyamatot lakomával, játékokkal és általános mulatsággal kísérje. A szüret nem is olyan rég szerves részét képezte az ősznek, a hozzá fűződő szokások pedig sokat mesélhetnek egy olyan korról és világról, amit (nagyrészt) már magunk mögött hagytunk.

Lakos Benedek

További cikkek