A posztszovjet térség iránti szenvedélyes rajongásomat talán a cырок (szirok, avagy sajtocska) szimbolizálja leginkább. Bármely országba visz is a sors, mihamarabb útba ejtek egy helyi élelmiszerboltot, hogy csillapítsam az elvonókúra miatti éhségemet. Bár a pesti orosz boltokban is elérhető egy szerény szirokválaszték, sajnos nem a kedvenc márkáim lapulnak a hűtőpultban. Mivel éltem Minszkben, ezért elfogult vagyok, személyes kedvencem a polocki tejgyár Mi-Su! névre hallgató szirokja (a csomagolást szinte teljes egészében egy panda foglalja el, akinek bármikor elhiszem, hogy igenis szüksége van a lelkemnek még egy szirokra).
A szirok számomra azért is olyan kedves, mert remekül szimbolizálja a nemzetköziséget és a kultúrák közötti kapcsokat.
A szirok és a túró rudi története is rávilágít arra, hogy több hasonlóság van olykor a nemzetek között, mint hinnénk.
Hozzánk hasonlóan az oroszok is imádják a tejtermékeket, így aligha meglepő, hogy Oroszország után először nálunk jelent meg ez a desszert.
De miért sajtocska, ha túrós?
Szirok néven emlegetjük, teljes neve viszont глазированный шоколадом творожный сырок (glaziroanij sokoladom tvorozsnij szirok), azaz csokoládéval bevont túró. Bár sajtocska néven fordíthatjuk magyarra, a túró-sajt dualitás abból fakad, hogy a szláv nyelvekben régebben ugyanazt a szót használták a túróra és a sajtra.
Altáji folklór és helyi elterjedés – jégkrém helyett!
A magyar tanulmányút 1954-ben valósult meg, de igazából a szirok helyi története sem nyúlik vissza sokkal régebbre. A Szovjetúnióban az 1930-as években már létezett egy receptúra, de a tömeggyártás csak 1953-ban indult el. Akkoriban még fóliába csomagolták, így csupán három napig volt eltartható, de 1957-re a párnatasakos csomagolótechnikának hála az eltarthatóság kitolódott 15 napra (ugyanez nálunk a 80-as évekre valósult meg). Sok szülő azért is propagálta, mert fagyi helyett próbálták etetni a gyerekekkel, nehogy megfázzanak (a fagyi és a szirok dobogós a népszerűségi listán, én sosem ettem annyit, mint akkor, amikor kinn laktam).
Muszáj említést tennünk egy helyi legendáról is, ami még korábbra helyezi a szirok megjelenését. Egy 1872-re datált rege szerint az altáji Bulanikhában november 4-én ünnepelték a sajt napot. A nevezetes napon az asszonyok bevonós túrót készítettek, megfagyasztották, majd az ablakba rakták. Ha a rúd nagy árnyékot vet, akkor a hiedelem szerint nemsokára beáll a tél. Ha olvadni kezd, akkor még hat hétig kitart az ősz.
Igaz vagy sem, annyi biztos, hogy a szirok a szovjet élelmiszeripar egyik fontos szimbóluma lett. Elsőként nálunk, 1968-ban kezdődött meg a külföldi tömeggyártás, mára viszont több mint 20 országban kapható a desszert.
A kilencvenes évek hozták meg az ízesítéseket
Ha valaki még nem kóstolta volna, a forma mellett a lényegi különbség a túró állagában rejlik. A Túró Rudiban darabosabb a túró, míg a szirokban selymesen krémes túró kerül. Kezdetben csak vaníliás és kakaós krémmel volt kapható, a 80-as években pedig a túróhiány elült a termelés, de a 90-es években újból felszárnyalt és rengeteg új íz érkezett a polcokra.
Az ízesítések hasonlóak az itthoniakhoz, de kapható például mákos, sűrített tejes és tejkaramellás is.
Túró, cukor, bevonó – ennyi!
A receptúra az egyszerűség diadala, a szabvány szerint tartalmazhat még zsiradékot és tejszínt is. Viszont a különféle alternatív olajok (pálmaolaj, kókuszolaj) miatt érdemes megnéznünk, hogy milyen terméket veszünk.
Készíthetünk házilag is, és aztán akár fagyit, muffint vagy például pitetortát is varázsolhatunk belőle.
A végén következzen egy szórakoztató tény: vannak, akik véresen komolyan veszik a szirok témát. Minszki barátaim küldtek nekem egy ranglistát, amelyben egy szirokrajongó 80, azaz nyolcvan terméket tesztelt és állított sorba. Orosztudás nem szükséges, fordítsuk le a Google segítségével az oldalt és nevessünk nagyokat az indoklásokon.
Ha érdekelt a szirok és a Túró Rudi, akkor ezek is fognak:
