„A főzés a gondoskodást, a másikra való odafigyelést jelenti” – bepillanthattunk Szinetár Dóra konyhájába

Szinetár Dóra életének mindig is meghatározó része volt a táplálkozás, már csak azért is, mert 18 évesen adott életet első gyermekének. A tudatos táplálkozás felé vezető útjáról, fogyókúrákról és családi hagyományaikról mesélt nekünk.

Köztudott, hogy fontos számodra az egészséges táplálkozás, odafigyelsz arra, hogy mit esztek, és főzni is szeretsz. Mit jelent számodra a főzés?

Soha nem fogalmaztam meg így magamnak, de a főzés a gondoskodást, a másikra való odafigyelést jelenti. Persze egy szükséges dolog is az ételkészítés, de Budapesten 2022-ben akkor sem halna éhen senki, ha nem főzne. Mégis, nekem ez azt jelenti, hogy a szeretteimnek, magunknak készítek ételt, az ízlésünknek megfelelően, és fontos, hogy azt is tudom, miből készül, amit az asztalra teszek. Szüleimmel és a nagyfiamékkal együtt nyolcan élünk együtt, ezért hétvégén rendszeresen közösen eszünk, ilyenkor édesanyám főz, de mi is gyakran besegítünk. A közös étkezés fontos és központi családi program. Érdekes, hogy szüleim a foglalkozásuk miatt gyakran nem voltak otthon este gyerekkoromban, mégis emlékszem, hogy nagyon sokszor vacsoráztunk együtt, szépen terített asztalnál, és ez nagyon meghatározó volt számomra. Fiatalon, 17 évesen ismerkedtem meg az első férjemmel, aki Németországban élt. Én még nem tudtam főzni, az egyetlen étel, amit el tudtam készíteni egy félkész, zacskós, szószos tészta volt. Amikor elköltöztem Németországba hosszabb időszakokra, két hétre, két hónapra, akkor leültettem édesanyámat, és megkértem, hogy a kedvenc ételeimnek a receptjét, elkészítését diktálja le nekem. Ez a füzet 30 éves, kicsit már viseletes, de benne van a mákos süti, töltött pulykamellfilé, zöldborsófőzelék, itt a tejbegríz is, ami a legegyszerűbb étel, de én ebből a füzetből készítettem eleinte azt is. 

„A főzés a gondoskodást, a másikra való odafigyelést jelenti”

A Balettintézetbe jártam itthon néptánc-színpadi tánc tagozatra, így amikor szünetem volt, és kimehettem Németországba, akkor ott nem volt dolgom, így főztem, vittem magammal a receptújságokat, a kedvenc recepteket beragasztottam a füzetbe. Innen indult, hogy elkezdtem másokra is főzni, hiszen 19 évesen megszületett az első fiam, így azóta mindig kellett valakiről gondoskodnom. A munkámból adódóan nem mindig tudom megoldani, hogy főzzek, de a közös vacsora fontos része a mindennapjainknak. A gondoskodás érzését erősíti az is, hogy a kislányom nyolcadikos egy Waldorf iskolában, így nyolc éve minden nap csomagolok neki tízórait, mert ez elvárás. Nem technikai oka van, hanem azért, hogy 10 óra körül, amikor már három órája nincs otthon, akkor elő tudjon venni valamit, ami otthonról van, és neki készült.

Az evés a legdirektebb formája annak, hogy az ember kívülről magához vegyen valamit, és rettenetesen fontos, hogy ha csak a tízórai is, de otthoni, ismert legyen, ami szeretettel csak neki készült. 

A Balettintézetben tanultál, ahogy mesélted is, tehát táncosként, még ha nem is balettos voltál, nagyon oda kellett figyelned az alakodra és a testsúlyodra. Milyen hatással volt ez a táplálkozásodra?

Nekem messze nincs balerina alkatom, így az ottani elvárásokhoz képest mindig túlsúlyom volt, ami miatt állandóan fogyókúráztam, a lehető legostobább módokon. Volt, hogy három napig Isostart ittam, Neera-kúráztunk, ami fogyókúrának a híre felröppent ebben az országban, én biztosan kipróbáltam. Volt, hogy két hétig Adipexet szedtem, amit azóta betiltottak, mert kiderült, hogy lényegében kábítószer, mondjuk nagyon furcsán is éreztem magam azokban a napokban.

„Sokfelé megfordultam, sokféle nemzet konyháját megkóstoltam, és minden ízlett"

A felnőtt életedre ennek a tinédzserkori élménynek voltak kihatásai?

Most, 45 éves koromra jutottam el odáig, hogy tisztában vagyok vele, még mindig testképzavarom van. Gyakran előfordul, hogy látok magamról egy képet vagy felvételt, amikor azt hittem, kövér voltam, és rájövök, hogy tök jól néztem ki. Még mindig nincs meg bennem az egységes hozzáállás ahhoz, amit a tükörben látok, amit a képeken látok, és amit érzek. Pszichésen nagyon megterhelő közeg a táncos világ, és az én alkatommal felnőni benne nagyon nehéz. Például nekünk is volt balettvizsgánk, és egyszer hiába voltam a legjobbak között, mégis négyest kaptam. Megkérdeztem a balettmesternőt, hogy miért, amire annyit felelt, „Ne haragudj, ezekkel a lábakkal?!". Kamaszkorban megállás nélkül inzultálni egy gyereket a külsejének azzal a részével, amiről nem tehet, az nem múlik el nyom nélkül. Nemrégiben a Thália Színházban beugrottam Schell Judit helyére egy darabban, aki nagyon vékony, nekem pedig fel kellett vennem a jelmezeit. Természetesen felajánlották, hogy átszabják, csinálnak másikat, de az egóm azt mondta, hogy nem kell nekem nagyobb jelmez. Kicsit még lefogytam, de Zalán már azt kérdezte, hogy hova tűntem. Még mindig ott tartok, hogy van a fejemben egy vágykép arról, hogy nagyon vékony legyek, pedig tudom, hogy nem lenne jó az, de amíg el nem érem, és hosszabb ideig meg nem tartom, és amíg mindenki el nem mondja, hogy „jézusom, nagyon sovány vagy', addig velem marad ez a dolog. 

Viszont ma már nagyon tudatosan odafigyelsz arra, hogy egészségesen táplálkozz. Ha tinédzserként ilyen drasztikus fogyókúrákat követtél, mikor volt nálad ebben a fordulópont?

Egyébként gyerekkoromban édesanyám már odafigyelt arra, hogy mit eszünk, ahogy akkor mondták, reformkonyhát vitt, tehát nem rántott csak habart, sok zöldséget ettünk, és főleg szárnyas húsokat. Az én szakácskönyvemben lévő receptek kisebb módosításokkal a mai napig megállják a helyüket.

Az én tudatos táplálkozásom így onnan indult, hogy mindig is nagyon szerettem enni. Mindent megettem, nem volt olyan, ami az íze miatt ne tetszett volna, a pacalpörköltet is csak a szaga miatt nem bírtam. Bár Ázsiában nem jártam, így sült bogarat nem ettem, de sokfelé megfordultam, sokféle nemzet konyháját megkóstoltam, és minden ízlett. Amit ma nem eszek meg, azt igazából saját megfontolásból kerülöm, nem azért, mert az íze ne lenne jó. Huszonéves voltam, amikor az Eötvös utcában sétálva egy pincehelyiség mellett mentem el, ahonnan furcsa, ismeretlen illatok jöttek. Az volt kiírva, hogy biobolt, és mivel akkoriban még nem nagyon voltak ilyenek, nem tudtam, hogy mi is ez. Bent egy üveg vitrinben szamószák sorakoztak, megkóstoltam, és nem is kell mondanom, hogy nagyon ízlett. Aztán elkezdtem rendszeresen járni oda, és az egyik kedves eladó sokat mesélt arról, hogy mit árulnak, és miért is jó például a tönkölyliszt.

Könyveik is voltak, így olvastam el A leves hazudik című írást. Mondhatni egy összeesküvés-elmélet levezetése, miszerint a legdrágább részvények a tőzsdén a gyógyszergyáraké és a cukorültetvényeké, emiatt bizonyos gazdasági érdekek azt diktálják, hogy folyamatosan beteg legyen a társadalom, hogy gyógyszereket szedjenek, ezt pedig legegyszerűbben a táplálkozásán keresztül lehet elérni. Mint az arzént, cseppenként juttatják a szervezetbe a mérget, vagyis a finomított élelmiszert, amitől előbb-utóbb mindenki beteg lesz, csak lassan, szinte észrevétlenül. Aztán elkezd az ember gyógyszert szedni, aminek a mellékhatásaira egy másik gyógyszer kell, és így tovább. Ültem fölötte, és ledöbbentem, mert annyira logikus volt. Közben Ferencsik István könyvét is elolvastam, azt hiszem, táplálkozás témában ő volt az egyik legszélsőségesebben gondolkodó természetgyógyász. Ő azt mondta, hogy az ember azt a gyümölcsöt eheti meg, ami már leesett a fáról, tehát ez egy másik véglet. Váradi Tibor sorozata is a kezembe akadt később. Nagyon hasznosak ezek a könyvek, mert ha nem is teljes egészében veszi át az ember, de érdekes dolgokat tanulhat belőlük.

A tudatosság kialakulása ezen a terén egy lassú folyamat volt számomra, rengeteg dolgot kipróbáltam életem során, böjtöltem többször, paleóztam is, de nekem az nem jött be. Leghosszabb ideig egyébként csodás barátnőm, Dudás Kata, az Angyalok Konyhája alapítójának elvei szerint főztem eddig életem során. Bár én már egy szűkebb skálán vagyok, a mai napig egyetértek vele, ugyanis ő azt mondta, hogy az ember mindent megehet, ami a földön, a földben, egy bokron vagy egy fán terem, vagy valamilyen állatnak a húsa vagy a tejéből készült termék. Minden, ami ebbe a halmazba nem tartozik bele, az az emberi szervezet számára emészthetetlen és fogyaszthatatlan, leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy minden, ami a természetből jön, azt lehet megenni, mert mi is a természetből jövünk, minden, ami egy laborban van előállítva, az nem való az embernek, és ha meg is emészted, nagy meló lesz, bent marad, nem jó helyre rakódik le. 

„Ez a füzet 30 éves, kicsit már viseletes, de benne van a mákos süti, töltött pulykamellfilé, zöldborsófőzelék"

Szerinted mi a legfontosabb szabály, ha mondhatjuk így, a tudatos táplálkozásban?

Rüdiger Dahlke A tudatos böjtölés kézikönyve című kötetében írta, hogy az egyik legfontosabb, hogy amit megeszel, azt tudatosan edd meg, tudatosítsd, hogy eszel. Ülj le, figyelj rá, ne vonja el más a figyelmed. Életformámból adódóan hazudnék, ha azt mondanám, sosem fordul elő, hogy az autóban kell ennem, de olyankor is nyugalomban teszem ezt, bekapcsolok hozzá egy kis zenét.

Szerintem sokszor azért híznak el az emberek, mert naponta nyolcszor esznek, de észre sem veszik. Ezért is fontos nálunk a közös étkezés a családban, vacsoránál eltesszük a telefont, gyertyafény van, halk zene, és beszélgetünk. Benjit sem hagyom sosem egyedül enni, ha valamiért én épp nem is eszem, mindig mellé ülök, és legalább egy teát iszom vele.

A környezetemben ismerek olyan gyereket, aki éveken át szinte csak úgy evett otthon, hogy közben a tévé előtt ült egyedül a kisasztalánál. Ez minden szempontból rémisztő, és a hatása sajnos látszik is.

A kisfiad születése változtatott a táplálkozási szokásaidon?

Benji a születése után kapott egy Down-szindrómás papírt, ami csak azért volt érdekes, mert  a „szakemberek” jól ránk ijesztettek, hogy a triszómiával sok betegség kockázata együtt jár, mintha amúgy ez a kockázat más esetben nem létezne. Mindenesetre elkezdtem alternatív megoldások után kutatni, így bukkantam egy doktornőre, aki úgy kezdi, hogy akkor hajlandó bárkivel beszélgetni, ha elfelejti a glutént, a tejet és a cukrot. Mondtam, hajrá, én annyi mindent csináltam már, egy próbát megér. Én úgy gondolom, a glutén idegméreg, ezt tanulmányok igazolják, az emberi szervezetnek nincs rá szüksége, hiszen nem létezik gluténhiányos állapot sem. Persze, nagyanyáink is ettek glutént, de ott nagypapa kiment a mezőre, learatta a búzát, amit a malomban megőrölték, aztán a nagymama a kemencében megsütötte a kenyeret, és reggel a tokaszalonnához és a pálinkához egy kis tenyérnyit evett belőle. Ma ez inkább úgy néz ki, hogy reggel a metróban jön a péksüti, tízóraira croissant, ebédre pizza és így tovább. Annyi köze van ennek a gluténnek a búzához, mint a hat hétig tartós furcsa fehér lének a tehénhez. Nem mondom, hogy ha valaki vidéken él, és a saját tehenéből származó tejet megissza, akkor baja lesz, vagy a saját földön termett búza gluténja kárt okoz, de ahogy manapság egy átlag  ember találkozik ezekkel az anyagokkal, az igen. Nem beszélve a különböző finomított cukrokról. Rengeteg könyvet olvastam erről, és én magam is megtapasztaltam.

Benji hat hetes volt, amikor elvittük a doktornőhöz, ekkor még szoptattam, ezért nekem kellett változtatnom a táplálkozásomon. Három nap után elmúltak az anyatejes pöttyei és a hasfájása. Sosem evett glutént vagy fehér cukrot, helyette kap hajdinát vagy kölest, rizstejet, agavészirupot, kókuszcukrot, banánt és datolyát. Neki az édesség az a datolyasüti, ahogy ő nevezi.  Négy és fél éves, sosem kapott gyógyszert, egyszer fél napig hőemelkedése és fél napig láza volt, meg néha ki kell porszívózni az orrát, mert taknyos, de ennyi. Én kilenc kilót fogytam, tele vagyok energiával, és sose vagyok beteg. Nem mondhatom, hogy minden emiatt van, egy összetett dologról van szó, de legalábbis gyanús.

„Most, 45 éves koromra jutottam el odáig, hogy tisztában vagyok vele, még mindig testképzavarom van"

Említetted, hogy sokfelé jártál, melyik nemzet konyhája az, ami a legközelebb áll hozzád, mit szeretsz a legjobban?

Épp Ázsiában nem jártam, de imádom az ázsiai konyhát. Az ázsiai konyhában egyébként nincs se glutén, se tej, se cukor, nem véletlen, hogy az ázsiai emberek sokáig élnek, és sudárak, mint a jegenyefa. Tehát ezt a fajta táplálkozást sem mi találtuk ki, egy egész kontinens így étkezik hosszú évezredek óta. 

Az, hogy te elhagytad a húst, de a családodban többen is esznek, nem okoz problémát?

Én nem elvből lettem vegetáriánus. Ugyan ez a gyáva megoldás, de körülöttem annyian esznek húst, és annyiszor készítek húst, hogy nem tudok abba belegondolni, hogy amikor megcsináltam karácsonykor a kocsonyát a férjemnek, az ugyanaz az állat, amit a Micimackóban Malackának hívunk, pedig de. Én jól érzem magam hús nélkül is, de Zalánon látom, ha nem eszik húst, gyenge lesz. Ugyanígy Benji is nagyon kívánja a húst folyamatosan. A húsevéssel ugye megesszük az állat emócióit, Nyugaton éppen ezért a vágóhidakon klasszikus zenét játszanak az állatoknak, hogy ne vegyék észre, mi történik, így nincs félelemhormon. Benjit a húsevés mintha hajtaná előre, úgymond az állati ösztönből magához vesz általa. Zorka lányom ezzel szemben alapvetően is nyüzsgőbb, jót is tesz neki, hogy pár hónapja saját elhatározásból már nem eszik húst. 

Van esetleg kedvenc családi étel, amit gyakran készítetek, vagy az ünnepek elmaradhatatlan eleme?

Zorka kedvence, és már Benji is nagyon szereti a tojásos kenyeret. Saját fejlesztés, a tükörtojást félidőben átfordítom, hogy mindkét oldala megsüljön, majd ez kerül a kókuszvajas kenyérre, és Zorka még sajtot is tesz rá magának.

Ünnepekkor anyukám mindig készít borlevest, rengeteg tojás, cukor és bor összefőzve, de én már évek óta nem ettem belőle, hiába csinálja kókuszcukorral. A Römertopf még egy klasszikus nálunk ezer éve, jól befűszerezett csirkehús, zöldségek és gyümölcsök kerülnek bele, de a hús miatt már ezt sem eszem.

„Szüleimmel és a nagyfiamékkal együtt nyolcan élünk együtt, ezért hétvégén rendszeresen közösen eszünk"

Az Instagramon láttam, hogy nemrég együtt készítettetek mézeskalácsot. Gyakran főztök közösen Benjivel?

Nemrég kezdtük csak el, mivel ő atomrobbanásszerűen éli a mindennapjait, így most merem felültetni a konyhapultra, miközben megbeszélem vele, hogy nem rombolunk, nem rámolunk. Benji tapasztalati lény, mindent megkóstol, mindenről tudnia kell, hogy milyen íze van, hogy reagál a zuhanásra, semmi sem evidencia a számára. De nagyon okos, amit már megtapasztalt, azt érti, ehhez azonban először látnia kell például, hogy a tányér eltörik, ha leejti.

Sok könyvet említettél a beszélgetés alatt, szakácskönyveket is szoktál venni, van esetleg kedvenced?

A saját receptgyűjteményemen kívül nem szoktam már szakácskönyvből főzni, csak az internetről, a Nosaltyt például rendszeresen használom, legfeljebb a lisztet, tejet szoktam kiváltani a receptekben. A családnak van egyébként kedvenc szakácskönyve, ez a Grillezés bibliája, de csak azért, mert Benji egyik kedvenc játéka, hogy nézegetjük benne a recepteket, és kitaláljuk, hogy ki enné meg azt az ételt a családból. Nagyon jól eltalálja ezeket, és ilyenkor nagyon büszke magára. Nemrég épp tortillát ettem vacsorára, mire megkérdezte, mi az. Mondtam, hogy tortilla, erre ő bemondta a recept címét a könyvből, és elkezdte sorolni a hozzávalókat, azon nagyon jót nevettünk.

Nagyon sok alternatív alapanyagot használsz a konyhádban, van esetleg kedvenced?

A Szafi fokhagymaőrleményét imádom, ugyan valahol ez is egy finomított alapanyag, de szinte mindenbe teszek. Az elmúlt években nagyon megszerettem a hajdinát. Ami mindenkinek abszolút kedvence nálunk, az a rizs, én még a főzelékhez is azt eszem. Nem alapanyag, de a tom yum levest imádom, bár még sosem készítettem. Ha életem végéig csak egy ételtípust ehetnék, az valami ázsiai rizstésztás étel, például leves lenne. A Covidnak nálam egyébként egy következménye lett, hogy megszerettem a csípőset. Zalán szüleitől kapunk házi préselt chilipaprikát, amiből régen egy tűhegyni elég volt, most fél kanállal rakom a levesbe.

Címlakép: Simon Gábor / Nosalty

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több izgalmas interjú itt:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek