Sorra zárhatnak be a hazai boltok

A hírek szerint a vasárnapi bérpótlék helyett sávos rendszerrel rendezné a kormány a kereskedelmi dolgozók helyzetét.

A Pénzcentrum információi szerint a fix vasárnapi bérpótlék megemelése helyett elképzelhető, hogy sávos rendszerrel rendezi majd a kormány a kereskedelmi dolgozók helyzetét. A boltoknak ez komoly érvágást jelentene, így többségük nagy valószínűséggel nem nyitna ki a hét utolsó napjának délutánján.

Iparági forrásaik szerint ugyanis kormányzati szinten, a 100 százalékos vasárnapi bérpótlék mellett felmerült már a hét utolsó napjára vonatkozó 150 százalékos, 200 százalékos bérpótlék is. Sőt, információik szerint többen is felvetették, hogy a fix bérpótlékok helyett inkább progresszív, azaz sávos vasárnapi bérpótlékot vezessenek be.

Utóbbi azt jelentené, hogy a vasárnapi bérpótlék időarányosan változna, azaz a reggeli nyitáskor például még 50 százalék plusz járna a dolgozóknak, déltől viszont már 200 százalék, délután 2-től pedig akár ennek a többszöröse is. A boltoknak ez komoly érvágást jelentene, így többségük nagy valószínűséggel vasárnap délben lehúzná a rolót. Az OKSZ főtitkára szerint a sávos bérpótlékról egy szakmai szervezetet sem kérdeztek meg. - értesült a lap.

Ez is érdekelhet!

Biztos, hogy bírod a csípőset? Ez most a világ legerősebb paprikája!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...