Újabb drágulást jósol az egyik húsfélének a szakértő

Sajnos egy újabb rossz hírrel tudunk szolgálni egy húsféle árát illetően.

A sertéságazatnak nem tett jót a Covid időszaka, a sertéspestis is tizedelte az állományt, a válság és az infláció elszabadulása pedig még nehezebb helyzetbe taszította a hazai termelőket – mutat rá az ágazat nehézségeire az Agrárszektor.

A szakértő szerint ennyivel drágul hamarosan a sertéshús

A Piaci Árinformációs Rendszer (AKI PÁIR) adatai szerint a magyarországi termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 803 forint/kilogramm volt 2023 januárjában, ami több mint 70 százalékos emelkedést jelentett a 2022-es átlagárhoz képest.

A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára pedig majdnem 80 százalékkal volt magasabb. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 47 százalékkal, a sertéscombé 12 százalékkal nőtt ugyanekkor.

De a sertéshús árában egy további 10 százalékos áremelkedést lehet előre jósolni

– közölte Raskó György agrárközgazdász a napokban.

2023. 7. hetében a csont nélküli sertéscomb kistermelői beszerzési ára 1494 forint volt kilónként, a 8. héten már 1535 forintra rúgott, a sertéslapockáé 1424 forintról 1489 forintra, a csontos sertéskarajé 1488 forintról 1566 forintra, a csontos tarjáé 1466 forintról 1499 forintra, a sertésoldalasé 1498-ról 1525 forintra, a dagadóé pedig 1714 forintról 1747 forintra emelkedett az árinformációs rendszer szerint.

A kistermelői piacot sem kímélte a jelenlegi helyzet.

Katasztrofális a hazai sertéságazat helyzete, mind a fehér sertésé, mind a mangalicáé. 2020 november-decemberben a búza-kukorica-árpa, vagyis a takarmánynövények ára 4500 forint volt, 2021 januárjában a duplája lett, 8000-9000 Ft, most ott tartunk, hogy az árpa mázsája 13 ezer-14 ezer nettóban, a kukoricáé is, ami bruttóban, vagyis ahogy a sertéstenyésztők hozzájutnak, már 16 ezer forint

– vélekedett Kövér László, a Kövér Tanya tulajdonosa.

Ez azt jelenti, hogy a sertés előállítása először 100 százalékot, majd azóta összesen 300 százalékot nőtt, mi termelők pedig összesen 30 százalékot mertünk emelni a húsok árán tavaly, hogy legyen egyáltalán, aki megvásárolja tőlünk. Idén januárban újra emelnünk kellett minden termékünk árán, de a piaci árat még mindig nem tudjuk érvényesíteni – tette hozzá.

Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!

Forrásunk volt.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Kormos Lili

További cikkek

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Top Receptek