Samhain, avagy Kelta Halloween - október utolsó napján ott a helyetek!

Október 31-én 13 és 22 óra között igazi halloweeni hangulattal várnak titeket az Aquincumi Múzeumban, ráadásul kelta módra! (x)

A Halloween kelta őse, a Samhain a kelta naptár utolsó napja - szó a nyár végét jelenti. A kelták úgy hitték, hogy október 31-én az e világ és a túlvilág közti határ elvékonyul, sőt megnyílik, a holtak és a természetfeletti lények pedig átjöhetnek az emberek közé.

A rendezvény programjainak nagy része szabadtéren kerül megrendezésre! A megfelelő távolságtartás érdekében külön idősávot biztosítanak a gyerekeknek, őket 13:00 és 16:00 óra között várják kézműveskedéssel, kincskereséssel és félelmetes kelta harcosokkal. Amikor pedig lemegy a Nap, kigyulladnak a tüzek és lámpások, akkor a felnőtteken a sor (17:00-22:00)!

Részletes programot itt találtok!

A kicsiknek lesz többek között: varázsfűgyűjtés a romkertben, tökfaragás és almajóslás, a nagyokat például nemezfülbevaló- és varázspalack-készítéssel várják.

A rendezvény során a hagyományos kedvezmények nem érvényesek. Újságírók, fogyatékkal élők és kísérőik, 6 évnél fiatalabb valamint 70 évnél idősebb látogatók, illetve iskolás csoportot kísérő pedagógusok a rendezvényt ingyenesen látogathatják, valamint minden érvényes lakcímkártyával rendelkező III. kerületi lakos számára is ingyenes!

Még több információt a Samhainról itt találtok!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.