7 tény, amit biztosan nem tudtál a hamarosan nyitó Primarkról

Hamarosan megnyitják az első magyarországi Primark üzletet Budapesten, ezért itt az ideje, hogy jobban megismerd ezt az Európa-szerte közkedvelt üzletláncot.

Nemrég számoltunk be arról, hogy hamarosan megnyitják az első Primark üzletet Budapesten. E szerint a cég első magyarországi boltja az Arena Mallban nyitja meg kapuit május 28-án, 10 órakor. Mutatjuk, mit kell tudni róla.

Magyarország lesz a 17. piac ahová belép a Primark

1. Dublinban nyitották meg az első Primarkot

Egy Arthur Ryan névre hallgató ír úriember alapította meg a Primarkot még 1969-ben, majd ugyanebben az évben meg is nyitották a cég első üzletét a dublini Mary Streeten. A szóban forgó üzlet egyébként még 55 év elteltével is üzemel. 1973-ban, csupán 4 évvel az első áruház megnyitása után a Primark már az Egyesült Királyságban terjeszkedett. 2006-ban pedig a Brit-szigeteken kívül, Madridban nyitották meg első boltjukat. Majd 2015-ben a tengerentúlon is megjelentek, egészen pontosan Bostonban.

A Primark jelenleg 16 országban, több mint 400 üzletet üzemeltet.

2. Sokan Penney’s néven ismerik

Bizony-bizony, a Primark eredeti neve Penney’s volt, sőt Írországban továbbra is így hívják. Az áruházlánc a külföldi terjeszkedés miatt döntött úgy, hogy nevet változtat, illetve azért, mert az amerikai JC Penney vállalat már korábban bejegyeztette a Penney márkanevet az Egyesült Királyságban.

A cég ruháinak 55 százaléka már jelenleg is fenntartható módon készül / Fotó: Liam McBurney - PA Images / Getty Images

3. Így ejtik helyesen a Primarkot

Biztosan benned is felmerült már a kérdés, hogy vajon miként kell helyesen ejteni a Primark nevet, íme: prai·maak.

4. Birminghamben van a világ legnagyobb Primark üzlete

A gigantikus, 5 szintes és 15 ezer négyzetméteres birminghami Primark egy önálló bevásárlóközpontként üzemel, ami annyit jelent, hogy különleges tematikájú kávézók, játszóház és még szépségszalon is helyet kapott benne. 

A különböző ruhák és a lakásdekor mellett konyhai eszközöket is vásárolhatunk majd itt

5. Olcsó termékekkel támadnak

A Primark sok esetben lekörözi a többi fast fashion piacon lévő céget, mivel sokkal olcsóbban árulja a termékeit. De mégis hogyan? Elsősorban azért tudja jobb áron adni a termékeket, mert szinte alig költ reklámokra, illetve a termékcsomagolásokon is próbálnak spórolni. 

6. A Mrs. Potts és Csészike teáskészlet sikere

2017-ben került a Primark üzleteibe a márka történetének legnagyobb sikert aratott terméke, a Mrs. Potts és Csészike teáskészlet. A cuki csészékből egyetlen nap leforgása alatt majdnem 40 ezer darabot adtak el.

Arról nem beszélve, hogy a teáskészlet az összes létező Primark üzletben elfogyott a nyitást követő első órában...

180 ember fog dolgozni az Arena Mallban lévő boltban / Fotó: NurPhoto / Getty Images

7. Rengeteg munkavállalója van

A Primark világszinten több mint 70 ezer munkavállalót foglalkoztat, budapesti üzlete pedig mintegy 180 embernek ad majd munkát.

Címlapfotó: Peter Dazeley / Getty Images

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Lapított croissant

Ha már láttátok a legújabb croissant-trendet, de nem mertétek elkészíteni házilag, akkor ez a recept nektek szól! Maradék pékáru felhasználásra is remek megoldás ez, de a végeredmény ...

Pisztáciás babka

Ez a pisztáciás babka igazán különleges: a tésztájába is pisztáciás növényi tejet öntöttünk, így minden falat intenzíven pisztáciás. Puha, illatos és gazdag ízvilágú édesség, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A dietetikus szerint ez a 2 legjobb esti ital a...

A stabil vércukorszint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem az italok függvénye is. Estefelé talán még fontosabb, hogy vércukorszintünk ne emelkedjen meg drasztikusan, hiszen az ingadozó vércukorszint miatt a nyugodt alvás is meghiúsul. Bizonyos gyógyteák azonban segíthetnek, hogy még vacsora után is stabil maradjon a vércukorszinted.

Top Receptek

Húsvéti kalács

A húsvéti fonott kalács a tavaszi ünnepi asztal egyik legkedvesebb klasszikusa. Ez a nem túl édes, pihe-puha fonott kalács tökéletesen passzol a húsvéti sonkához. Sülés közben vajas ...

Húsvéti sárgatúró

Nyírségi - hajdúsági étel, nálunk húsvéti hagyomány. Mióta eszemet tudom, ismerem ezt a finomságot... :) A templomi szentelésnél a sonka, a kolbász, a kalács és a bor mellett ez az ...