Egy éve hunyt el a hatalmas rántott húsokról híres Pléh Csárda alapítója

Egy éve, hogy a híres külvárosi piaci kifőzde, a Pléh Csárda arca és feje, Bábel Pista, elhunyt, a hely pedig azóta is az ő általa kitalált ételekkel, karnyi rántott húsokkal, magyaros ízekkel és változatlan árakkal üzemel.

Egy éve, 2022 novemberében halt meg a Pléh Csárda tulajdonosa és ikonikus arca, Bábel István, aki több mint 30 évig működtette kifőzdéjét: az idő múlásával a helyet Bádog Gundelnek kereszteltek át, és gyakorlatilag státusszimbólummá nőtte ki magát.

Az ételek terén István halála óta is a magyaros vonalon mozog a kínálat, ráadásul ugyanolyan árakkal és ételsorral várják az éhezőket, amit még ő álmodott meg annak idején.

A XV. kerületi Kolozsvár utca 48-as szám alatti vendéglátóhelyen olyan hírességek is megfordultak, mint a néhai Anthony Bourdain, és valóban, ide bárki betérhet egy közel méteres rántott szeletre, óriás adag székelykáposztára, szaftos pásztortarhonyára. Mindent, amit csak el tudunk képzelni és megkívánjuk, azt itt extra méretben prezentálják, keddtől szombatig.

A tányér huszonhét centi, a hús meg negyvenöt.

– mesélte nekünk annak idején Bábel István.

A róla készült videót itt nézhetitek meg:

Idén karácsonykor az előző évekhez hasonlóan rendelhető lesz náluk többek közt halászlé, töltött káposzta, harcsapaprikás, túrós csusza, töltött kacsa és töltött pulyka is.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Ez az apró zöldség úgy néz ki, mint egy mini...

Az egérdinnye termesztése nem bonyolult, ha napos helyet, jó vízelvezetésű talajt és kapaszkodót biztosítasz neki. A minidinnyére hasonlító, uborkás-citrusos ízű termés kertben és nagyobb cserépben is nevelhető, ráadásul a nyári saláták egyik legizgalmasabb alapanyaga lehet.

Nosalty

Egészséges 70 éves szeretnél lenni? A szakértők szerint ezt az...

Nem egy divatos diéta, hanem egy hosszú távon fenntartható étkezési minta lehet a kulcs az egészséges öregedéshez, legalábbis ez derült ki egy több évtizedes kutatásból. A vizsgálat szerint egy bizonyos étrend különösen erős kapcsolatot mutatott azzal, hogy az emberek idősebb korukban is megőrizzék fizikai, szellemi és kognitív egészségüket.

Nosalty

További cikkek

Ezt a két reggelit ajánlja egy kardiológus, ha jót akarsz...

A reggeli nemcsak energiát ad a nap indításához, hanem hosszú távon a szív- és érrendszer egészségére is hatással lehet. Szakértők szerint azok, akik rendszeresen kiegyensúlyozott reggelit fogyasztanak, kisebb eséllyel küzdenek szív- és érrendszeri betegségekkel, 2-es típusú cukorbetegséggel vagy anyagcsere-problémákkal.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...