Egyszerre szalámi is, meg nem is: meglepő újítás a Pizza Hutnál

Világszerte egyre népszerűbbek a húsmentes termékek és ételek, és ez az éttermek és büfék kínálatban is megmutatkozik. Most a Pizza Hut rukkolt elő egy új pizzával, amin a feltét egyszerre szalámi is, meg nem is.

Új szereplő került fel a Pizza Hut étlapjára, ami gyökeresen megváltoztatja a „húsmentes pizza” kategóriáját. Az amerikai étteremlánc ugyanis - az egyik legnagyobb műhúsgyártó céggel karöltve – olyan pepperonis pizzát dobott a piacra, amin a feltét teljesen növényi alapú. Ezzel a lépéssel szeretnék kiszolgálni az érezhető igényt a húsmentes termékek iránt, indokolta a Pizza Hut.

Meglepő szalámi került a Pizza Hut legújabb pepperonis pizzájára

Kísérleti pizza

Az újdonságot sajnos mi még nem kóstolhatjuk meg, hiszen egyelőre csak néhány amerikai étteremben lesz kapható a pizza. Nagyjából 70 helyszín csatlakozott a promócióhoz, többek között Texas, Florida és New York államokban.

Korábban is történt már hasonló kísérlet: egy húsmentes kolbásszal gazdagított pizza került akkor terítékre, amit pozitívan fogadtak a fogyasztók is.

Talán ezen a sikeren felbátorodva hozták most el a nagy amerikai kedvenc (amit azóta már a világ számos pontján ismernek) műhúsos változatát.

Mit tud az új „pepperoni”?

Az étteremlánc összefogott az egyik legnagyobb amerikai műhúsgyártó céggel, a Beyond Meattel, hogy megalkossák a húsmentes csípős szalámit. A cégpáros nyilatkozata szerint a „hústermék” annak ellenére, hogy növényi alapanyagokból készül, mégis hasonlóan ropogós és csípős.

Elsősorban borsóból és rizsből készül a „szalámi”, ami GMO-, szója és gluténmentes is egyben. Nem tartalmaz továbbá hormonokat, antibiotikumokat és koleszterint sem.

Ezzel az új, növényi alapú termékkel több lehetőséget adunk a vásárlóknak

- mondta Georgeanne Erickson, a Pizza Hut márkavezetője.

A Beyond Meat innovációs vezetője, Dariush Ajami szerint a húsmentes pepperoni ugyanazt az élményt nyújtja a pizzán, mint a klasszikus verzió, mellette viszont élvezhetjük a növényi alapanyagok adta előnyöket is.


Érdekes és furcsa hírek a nagyvilágból:

Forrásunk volt

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.