Bezár a csúcsminőségű kenyereiről híres budapesti pékműhely

Július végéig van még lehetőség a híres pékműhely kenyereit falatozni.

Július végén végleg bezárja kapuit a hőn szeretett fővárosi PékEmber. „Szívetek, lelketek benne volt" – reagált a bezárás hírére a XXII. kerületi pékműhely egyik vevője.

5 év után bezár a PékEmber

A pékség megálmodója, Gyúrós János 2018 ősze óta dagaszt, keleszt és süt. Sőt, pár éve már párjával, Sólyom Ágival dolgoznak együtt, nagyobbrészt megrendelésre – írja az nlc.hu.

Bezár a minőségi kenyereiről híres budapesti pékműhely / Fotó: PékEmber

Bio termesztésű, illetve adalékanyag-mentes termékeket készítettek

A PékEmber műhelyében csakis bio termesztésű, illetve adalékanyag-mentes lisztekből készülnek a kenyerek, valamint meghagyják a 18-20 órás érlelési időt.

Ha valaki szeretné még kipróbálni a PékEmber híres kenyéralkotásait, akkor ezt július végéig megteheti. Júliusban ugyanis a következő néhány alkalommal fognak sütni: július 6-án, július 20-án és július 27-én, az utolsó sütési napjuk pedig július 27-e, csütörtök. Átvevőpont az art quarter Budapest udvarán, a Nagytétényi út 48-50. szám alatt.

Címlapfotó: PékEmber

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...