Kétmillió forintos ösztöndíjjal csábít a Padthai és az activé FiberShake

Váltsd valóra álmod a Padthai és az activé FiberShake közös kezdeményezésével: Magyarországról kortól és nemtől függetlenül bárki jelentkezhet a két millió forint összértékű ösztöndíjra.

Július 5-től közel két hónapon keresztül lehet pályázni a Padthai és az activé FiberShake közös ösztöndíjára. A két cég úgy véli, a jó dolgok ott születnek, ahol az álmok akarattal és elköteleződéssel párosulnak.

Így Magyarország területétől kortól és nemtől függetlenül bárki jelentkezhet a két millió forint összértékű ösztöndíjra, aki úgy érzi, már csak egy kis támogatásra van szüksége álma megvalósításához.

2023 nyarán egy különleges ösztöndíj programot hirdet meg a Padthai és az activé FiberShake csapata. Mindenkiben ott lapul egy örök fiatal, aki a megfelelő támogatással képes kitörni a komfortzónájából és megvalósítani rég dédelgetett álmát, vagy éppen megtenni az első lépeseket egy izgalmas és kihívásokkal teli új úton. Legyen szó egy továbbképzésről, az álom megvalósításához szükséges használati eszközről, egy oktatási programról, egy elérhetetlennek tűnő sportfelszerelésről vagy épp hangszerről, most minden álom egy karnyújtásnyira van.

Vadász Fanni, az activé FiberShake társalapító, kreatív igazgatója és Kanóczky Máté, a Padthai Wokbar ügyvezető tulajdonosa

„Hiszünk abban, hogy az álmok megvalósíthatóak, és hiszünk a támogatás erejében. Ezért létrehoztunk egy ösztöndíj programot, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a fiatalok vagy épp az idősebb korosztály tagjai elérjék az álmaikat, fejlődjenek a választott területükön. Az ösztöndíj segítségével támogatjuk és inspiráljuk az embereket, hogy kiteljesítsék tehetségüket és elkötelezetten dolgozzanak az álmaikért” - mondta Kanóczky Máté, a Padthai Wokbar ügyvezető tulajdonosa. – „Nagy öröm, hogy ezt az ösztöndíjat az activé FiberShake-kel közös együttműködésben hívjuk életre.

Az activé FiberShake egy fantasztikus magyar fejlesztésű rost shake, amelynek sikertörténete tökéletesen illeszkedik az ösztöndíj célkitűzéséhez. Ez az activé FiberShake és a Padthai Wokbar közötti együttműködés szorosabbá teszi a kapcsolatunkat, és lehetővé teszi számunkra, hogy további értékeket és élményeket nyújtsunk a vendégeink számára. Hiszünk abban, hogy a minőségi étkezés és az egészséges életmód kiegészítik egymást, és ebben az együttműködésben mindkét márka hozzájárulhat a közös céljaink eléréséhez” – tette hozzá.

„Hiszünk abban, hogy az álmok megvalósíthatóak, és hiszünk a támogatás erejében"

„Sokunk életében van olyan, hogy egy meg nem valósult álmot dédelgetünk akár éveken, évtizedeken át. Volt idő, amikor az activé FiberShake-re is azt hittük, hogy sosem valósul meg, és csak az álmainkban, vágyainkban él tovább. A mi álmunk kemény munkával valósággá vált, ami a mai napig néha felfoghatatlan számunkra. Boldogsággal tölt el, hogy most mi adhatunk egy álom megvalósulásához támogatást, méghozzá egy olyan márkával karöltve, mint a Padthai, amit a kezdetek óta szeretünk. Az értékeink mellett a motivációnk is hasonló, hisszük, hogy egy gyors étkezés is lehet minőségi” – árulta el Vadász Fanni, az activé FiberShake társalapító, kreatív igazgatója.

A Padthai és az activé FiberShake csapata július 5-től augusztus 31-én 23:00-ig várja a pályázatokat az active.padthaiwokbar.com oldalon. A pályázóknak mindössze annyit kell tenniük, hogy egy motivációs levél mellett bemutassák az álmukat, és meggyőzzék a két cég képviselőit elszántságukról, kitartásukról, kreativitásukról.

A beérkezett pályaművek kiértékelése után szeptember elején derül ki, ki az az egy szerencsés, aki a kétmillió forintos ösztöndíjat elnyerte. A Padthai és az activé FiberShake a legkülönlegesebb álom megvalósulását is figyelemmel kíséri és beszámol majd róla, hogy ezzel is inspirálja és motiválja az embereket.

A pályázati feltételek részletes leírása: active.padthaiwokbar.com

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.