Megvan a 2024-es Magyarország Tortája cím győztese

Csütörtök délelőtt kihirdették, mely finomság birtokolhatja idén az Ország Tortája címet, ezen kívül fény derült arra is, mely édesség viselheti a Magyarország Cukormentes Tortája nevet, sőt, megválasztották a Szent István-napi kenyereket is.

Idén tizennyolcadik alkalommal hirdette meg a Magyar Cukrászok Országos Ipartestülete a „Magyarország Tortája” pályázatot. Az idei verseny a „Szuperélelmiszerek” tematikájára épült. A zsűri végül 6 döntős közül választotta ki a legjobb tortát, mely igazán különleges ízkombinációval rendelkezik.

A díjátadó ünnepségre augusztus 1-jén délelőtt az Országház Vadásztermében került sor.

Magyarország Tortája 2024

2024-ben Magyarország Tortája végül a Mákvirág elnevezésű torta lett, melyet az Édes Vonal cukrászmestere, Kovács Alfréd álmodott meg.

Magyarország Tortája 2024-ben a Mákvirág lett

Mesebeli torta, melyben gyermekkorom meghatározó ízei jelennek meg. A fehér csokoládés krém lágy textúrája mellett ott van a fanyar feketeribizli ízvilága, a mandulalisztes mákos piskóták és a fekete szezámmag grillázs ropogós élménye. A mákos tészta emléke és a kertben leszakított feketeribizli is a friss süteménnyel kínáló nagyanyámat idézi. Számos variációt követően találtam meg ezt a harmonikus összeállítást

– mondta a cukrászmester.

Magyarország Cukormentes Tortája 2024

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja a cukormentes torták versenyével az, hogy felhívja a cukrászok figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó desszertek iránti növekvő igényre.

Magyarország Cukormentes Tortája

Az idei nyertes torta, a Zöld Málna alkotói a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház cukrászai, Novák Ádám és Csonka László. Egy szelet energiatartalma 232,4 kcal, míg szénhidrátértéke 10,5 g, vagyis a cukorbetegek számára is jó választás lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőkből áll, amit elfogyaszt. A torta laboratóriumi elemzéseit az Eurofins Food and Feed testing Hungary végezte.

Gratulálunk a győzteseknek!

Címlapkép: Magyar Cukrász Ipartestület Facebook


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Okos uzsiötletek pár kattintásra

Reggeli kapkodás, uzsonnásdoboz a konyhapulton, és az örök kérdés: mi kerüljön bele, ami gyors, tápláló, és a gyerek is szívesen megeszi? Erre a dilemmára kínál innovatív megoldást a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tejszív Uzsonnatervező, amely mesterséges intelligencia segítségével állít össze kiegyensúlyozott harapnivalókat. A rendszerbe most ingyenesen lehet regisztrálni, és az új felhasználók ajándékokat is nyerhetnek.

Hirdetés

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Stangli, ahogy nagymamám csinálta

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...