Nébih: Élő csótányok, hátborzongató állapotok ebben a budapesti pékségben

Elképesztő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nébih ellenőrei november elején egy csepeli pékségben – milliós bírság várható.  

Súlyos hiányosságokat, rágcsálóürüléket, élő csótányokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei november elején egy csepeli pékség ellenőrzése során. A hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a pékség tevékenységét, valamint csaknem 400 kg jelöletlen, nem nyomon követhető terméket vont ki a forgalomból.

A szakemberek az utóellenőrzés során azzal szembesültek, hogy a felfüggesztett pékségben – gyakorlatilag változatlan körülmények közt – egy másik vállalkozás kezdte meg tevékenységét, így annak működését is megtiltották, az épületre pedig hatósági zár került.

Az eljárások folyamatban vannak, mindkét vállalkozás milliós bírságra számíthat

Néhány a hiányosságokból:

  • az emeleti feldolgozó részen a padozat, az oldalfal, a mennyezet egyaránt erősen szennyezett volt
  • hiányzott a rovarháló, de előfordult, hogy maga az ablak sem volt a helyén
  • félkész tésztaalapanyagokat a fagyasztóláda tetején is tároltak, melyek így közvetlen érintkeznek a hűtő elhasználódott, kopott tetejével
  • az ellenőrzés idején rágcsáló ürüléket is találtak a szakemberek
  • a helyiségekben több, eltérő fejlettségi állapotban lévő csótányt láttak az ellenőrök
  • az eladótér kézmosójából hiányzott a folyóvíz, a papír kéztörlő és a hulladéktároló, a sütőtérben pedig erősen koszos, szennyezett gépek, eszközök voltak
  • a dolgozók érvényes egészségügyi könyvet nem tudtak bemutatni
  • az előállított termékek nyomon követhetőségét nem tudták igazolni

Ha érdekelnek a borzalmas állapotok videón is, íme:

Forrás: Nébih

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...