Így változtatta meg az infláció a nassolási szokásokat

A chipsek, krékerek, csokoládék és cukorkák sokak számára jelentenek visszautasíthatatlan csábítást az üzletekben. Így felmerülhet a kérdés: az infláció hatására vajon képesek vagyunk ezekről lemondani?

Ha azok közé tartozunk, akik szívesen elrágcsálnak egy adag popcornt filmezés közben, vagy előszeretettel zárják a főétkezéseket egy-egy édes nassolnivalóval, akkor az utóbbi időben feltűnhetett: ezek ára igencsak elszabadult. Minden más élelmiszerhez hasonlóan ugyanis a különböző rágcsálnivalók is jócskán megdrágultak.

Így változtatta meg az infláció a nassolási szokásokat

A The Shelby Report az év elején közzétett egy felmérést, amelyben a 2022-es snack-eladásokat vizsgálták. Ebből az derült ki, hogy drágulás ide vagy oda, a fogyasztók annyira ragaszkodtak a kedvenc nassolnivalóikhoz, hogy az áremelkedés ellenére sem mondtak le azokról. A 2023 elejére vonatkozó statisztikák azonban már más képet festenek: az édes és sós finomságok kereslete ugyanis visszaesett.

Sally Lyons Wyatt, a Circana piackutató cég ügyvezető alelnöke és gyakorlatvezetője, a Sweet & Snack Expón aggodalmát fejezte ki a helyzet miatt: úgy vélte, hogy a nassolnivalók árait most talán túlságosan is megnyomták.

A Circana által végzett kutatások ugyanis egyértelműen azt mutatják, hogy az ilyen jellegű élelmiszerek eladásai csökkentek és egészen ezév márciusáig csökkenő pályán haladtak. Emiatt pedig az inflációt nevezték meg felelősként.

Ezek a felmérések az Egyesült Államokban készültek, ám a helyzet nem sokban különbözik itt, az óceán túloldalán sem. Az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatalának jelentése szerint például náluk is rekordmértékű az infláció, ami a nassolnivalók terén különösen érezteti a hatását. Bár kiemelték, hogy a fogyasztói kosarak összetétele nagyban függ a vásárlók bevételétől.

A helyzet tehát nem túl fényes, ám egyre több nagy áruházlánc ismeri fel, hogy az árak csökkentésével több vásárlót vonzhatnak magukhoz – ez pedig nekünk, vásárlóknak kifejezetten jó hír!

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.