Nagyszerű pizzaélmény tésztanyújtás nélkül - ezt próbáld ki!

A pizza egy olyan étel, amit szinte bármelyik nap szívesen megennénk. Most egy olyan receptet mutatunk, amivel hasonló hatást érhetünk el, próbáljátok ki! (x)

Igen, a konyhában jártas háziasszonyok már tudják, egy gyorsan összedobható szendvicset hoztunk megoldásképpen a mindennapokra. Ízletes pirított zsemle az alapja, és nyarat idéző paradicsomszószos kenéssel, friss paradicsomkarikával, mozzarellával és bazsalikommal készül. A tökéletes alapanyagok segítenek abban, hogyha becsukod a szemed, egy pillanatra Olaszországban érezhesd magad. Készítsd el ezt a könnyű szendvicset, és gondolatban utazz az azúrkék tenger partjára!

Egyszerű paradicsomos-mozzarellás pizzakenyér

Hozzávalók (4 személyre)

Elkészítés

  • Öntsük serpenyőbe a paradicsomszószt, majd forraljuk kis ideig, hogy kicsit besűrűsödjön - sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
  • Vágjuk ketté a zsemléket, majd locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal a tetejüket.
  • Ezután előmelegített sütőben enyhén pirítsuk meg a kenyérszeleteket.
  • Az összekészítésnél kenjük meg a zsemlefeleket paradicsomszósszal, helyezzük rá a paradicsomkarikákat és a mozzarellát.
  • Ezután tegyük vissza a sütőbe, és olvasszuk rá a sajtot a szeletekre.
  • Friss bazsalikomlevéllel tálaljuk.

Klasszikus paradicsomszósz

A dmBio klasszikus paradicsomszósz zamatos bio paradicsomból, fokhagyma nélkül készült, tipikus olasz fűszerekkel ízesítve, kiválóan ideális tésztákhoz, szendvicsekhez. Bármilyen étrendbe beilleszthető, hiszen: színezőanyagmentes, tartósítószermentes, vegetáriánus és vegán is.

Keress még több dmBio terméket itt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...