Mértéktelen lakomák és éhezés - Szélsőséges étkezési szokások a középkorban

Húsoktól rogyadozó nemesi asztalok és nagyzoló lakomák, miközben a szegények kásán és fekete kenyéren éltek. Így ettek a nemesek és az egyszerű emberek a középkorban. 

A karakteres fűszerekkel készített mártások, a rengeteg húsétel és a mértéktelen borfogyasztás a jólétben élők kiváltságai voltak. Miközben a nemesek túlevés okozta gyomorproblémákkal küzdöttek, a szegényeknek sokszor a korgó gyomor szolgáltatott zenét az üresen maradt asztalokhoz.

Fekete kenyér, a szegények étke

A középkorban a fehérlisztből készült kenyér a nemesek étele volt, és a jólét szimbólumának számított. A kesernyés ízű fekete és barna kenyér, vagyis az, ami ma a legdrágább kenyérfélék között jelenik meg, anno csak a szegények asztalára került. A két kenyérfélét még a piacokon is elkülönítették egymástól: a fekete kenyeret a földről, gyékényről árulták, miközben a fehéret padokról kínálták. A kása, ami napjainkban ismét divatba jött az egészséges étkezés hívei körében, régen a szegények hasát töltötte meg, amit vízben, jobb napokon pedig tejben főztek meg.

Húsimádó nemesek

Középkori tehetős családok főleg szarvasmarhát, kecskét, sertést és juhhúst fogyasztottak, a szárnyasok csak később kerültek az étkezőasztalok központi szereplőjévé. A vadhús, azok közül is az őz, a vaddisznó, a fogoly és a tőkésréce tartozott a kedvelt fogások közé, azonban ezeket csak az arisztokrácia falatozta.

Készíts különleges fogásokat otthon:

A harcsa és a ponty sem maradhatott le a nemesi asztalokról, de az éti csiga, az osztriga és a tengeri fésűkagyló is helyet kapott a díszes asztalokon. Egy 15. századi feljegyzés szerint egy hercegi esküvőn 3 ezer ökröt, 5 ezer ludat, 75 ezer vaddisznót, 7500 rákot és 62 ezer tyúkot lakmároztak az összegyűltek, amit nem kevesebb, mint 440 hordó borral öblítettek le - mindezt 8 nap alatt.

Leves reggelire is

A leves középkorban az egyik leggyakoribb fogás volt a szegények körében is. A tűz felett fortyogó lébe minden belekerült, ami a háznál akadt, és nemcsak délben, hanem reggel is ettek belőle, majd napközben igyekeztek újabb belevalót szerezni, és beletenni azt, amihez idő közben hozzájutottak. A szegények levesébe ritkán került hús, ilyenkor azonban száraz kenyérdarabkára tették, amitől az megpuhult, így könnyebb volt elrágni.

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

További cikkek