Megkóstoltuk a Burger King pisztáciás fagyiját – Megosztó lehet az új édességük

Új jeges különlegességgel rukkolt elő a Burger King: megérkezett a Pistachio King Fusion, amit természetesen nem hagyhattunk ki. Az első benyomásunk? Pisztáciában nem volt hiány – sőt, talán túl sok is jutott bele.

A Pistachio King Fusion egy tejszínes lágyfagylaltalapra épülő desszert, amelyet sűrű, sötétzöld pisztáciaöntettel és ropogós pisztáciadarabokkal dobtak fel. A fagyi és az öntet tökéletesen elkeveredik a tálalás során, így minden kanálban egyszerre érezhető a krémes állag és az intenzív, magos íz. A desszert célja egyértelműen az, hogy a pisztácia szerelmeseinek kedvezzen – és ezt már az első kóstolásnál komolyan is gondolják.

Pisztáciás fagyi kanállal
Megkóstoltuk a Burger King pisztáciás fagyiját – Megosztó lehet az új édességük

Már az első kanálnál feltűnt, hogy minden egyes falatot bőven átjár a pisztáciaöntet. A szósz mennyisége kifejezetten meglepő volt, hiszen ritkán találkozunk olyan desszerttel, ahol ennyire bőkezűen bánnak az ízesítéssel.

Ár-érték arányban is jelesre vizsgázik a termék: 1390 forintért egy valóban nagy adag, masszív desszertet kapunk.

Azonban a bőséges pisztáciapaszta nem mindenkinek jön majd be. Az intenzív íz teljesen elnyomja a fagylalt természetes aromáit, a szósz enyhe kesernyéssége arra utal, hogy magas pisztáciatartalmú pasztát használtak – ami ínyenceknek öröm, édesszájúaknak viszont talán kevésbé.

A kommentek alapján is megosztó a fogadtatás: a Burger King Facebook-oldalán sokan dicsérik a desszertet, mások viszont túl erősnek, túlízesítettnek tartják. Összességében a Pistachio King Fusion egy merész és karakteres fagyi, ami biztosan nem mindenkinek fog bejönni – de aki szereti a kevésbé édes, karakteres ízvilágot, annak igazi telitalálat lehet.


Még több izgalmas tartalom:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.