Lesokkolta az internet népét Kim Kardashian hűtőszekrénye – Ez volt benne!

Kim Kardashian megnyilvánulása ismét óriási lavinát indított el, az internet népének haragja pedig ismét lesújtott. 

Nemrég osztott meg egy képet magáról Kim Kardashian, amelyen egy sportmelltartóban és melegítőalsóban áll saját nyitott hűtője előtt.

A híresség SKIMS nevű új, saját ruhamárkáját reklámozza közösségi oldalain különböző posztokkal. Valószínűleg most is ez volt a célja, de a dolog nem úgy sült el, ahogy szerette volna: ahogy a hűtő előtt áll, enyhén szólva is szembetűnő, hogy az majdnem üres. Ráadásul ami található benne, az is leginkább csak tej.

Az egyik külföldi lap újságírója nem is sajnálta az időt, összeszámolta, hogy összesen kilencfajta tej található a hűtőben. A kartonok mellett ezen kívül étel nem látható, csak víz. Természetesen Kim ezért a látványért kapott hideget-meleget, így nem is hagyta nyugodni a dolog.

Alig egy nappal azután, hogy sorozatosan jelentek meg a cikkek a híresség meglehetősen üres hűtőjéről, Kim több posztot is közzétett arról, hogy is néz ki náluk VALÓJÁBAN a Kardashian-West hűtő: ő és családja nemhogy hűtőszekrényben, hanem egy erre a célra kialakított hűtőszobában tartják az ételeket. Friss zöldségeket, gyümölcsöket és mindent, ami szem-szájnak ingere, természetesen szépen gondosan rendszerezve. Kim nem titkolta, hogy olvasta a kommenteket, amelyben kikezdték, hogy milyen anya lehet, ha csak italok vannak a hűtőben, így kénytelen volt reagálni:
a méretei alapján akár pingvineket is tarthatnának hűtőhelyiségükben, aminek a képen látható fridzsider csak az egyik darabja, és bár úgy tűnhet, semmi kajájuk sincsen, valójában ki tudja, hány normál méretű hűtőt töltene meg az a mennyiségű élelmiszer, ami náluk otthon sorakozik.

via popsugar, delish, címlap Getty Images

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...