A kávéspohár, amiből növények nőnek

Hogy szemetelni nem szabad, már az óvodában megtanuljuk - sokan mégsem képesek leállni vele. Ez az amerikai srác megtalálta a megoldást - nézd meg a videót!

A szemétkérdés még akkor is óriási probléma lenne, ha az emberek nem dobálnának el semmit, és mindent szelektíven gyűjtenének. Sajnos bárhol járunk a világban, sokszor ugyanaz a kép fogad minket egy-egy autópálya vagy forgalmasabb út mellett: az autókból kidobált szemét borít mindent. Bár Magyarországon nincs olyan hatalmas hagyománya, Amerikában a felnőtt lakosság nagy része papírpohárból szürcsöli a kávéját - évente 146 milliárd papír kávéscsésze kerül a szemétbe. Alex Henige talált egy megoldást arra, hogyan lehet ennek legalább egy részét hasznossá tenni.

Alex azt mondja, az autópálya szélén eldobált papírpoharak láttán arra gondolt először, hogy bárcsak a poharak helyett növények lennének az út mentén. Majd úgy döntött, meg is valósítja ezt az ötletet: létrehozta a világ első elültethető kávéspoharát. A papírpohár külső és belső fala között magok vannak, a pohár maga pedig növényi alapú, komposztálható papírból készült. Míg egy hagyományos kávéspohár 5-50 évig bomlik el, addig az ültethető kávéscsésze 90-180 nap alatt megsemmisül. Az ötletgazda szerint a fogyasztói társadalom őrült tempóban pusztítja a bolygót, és ezzel az ötlettel nemcsak egy komposztálható poharat hoztak létre, de jó pár növényt is visszacsempésztek a Földre.

Ez is érdekelhet!

Ilyen az igazi öko-konyha

(viaHuffington Post)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.