Így készíts 1 olcsó töltelékből 3 házias, káposztás süteményt

A káposztát sokan lenézik, „szegények zöldségének” titulálják – mindezt teljesen jogtalanul. Mint oly’ sok más alapanyag esetében, a lila és fehér fejeknél is igaz, hogy meg kell tanulnunk őket helyesen elkészíteni ahhoz, hogy igazán megszerethessük őket. Ezt pedig érdemes olyan területen kezdeni, ami alapvetően szimpatikusabb: például a káposztás süteményeknél!

Mindig meglepetésként ér, ha valaki nem tud a káposztás sütemények létezéséről…persze aztán, másodszor végiggondolva talán annyira mégsem. Lehet, hogy szocializáció kérdése, vagy egyszerűen a gasztronómiai nyitottságé, de engem sosem ért akkora sokként, hogy a levesekből, salátákból vagy a klasszikus káposztás tésztából ismert zöldség sütemények töltelékét is képezheti – de ugye, az ember sose csak magából induljon ki. Használja ki inkább ezt a helyzetet arra, hogy minél több helyre eljuttassa a káposztás sütemények pikáns evangéliumát. Én is próbálok így tenni az alábbi három recepttel, amelyek növekvő nehézségi szintjükkel lehetővé teszik, hogy kezdő-, haladó- és mesterszinten is belépjen, akinek szimpatikussá vált a káposztás sütemények koncepciója.

Így készíts 1 olcsó töltelékből 3 házias, káposztás süteményt

Minden sütemény alapja: a tökéletes káposztás töltelék

Ahhoz, hogy a káposztás süteményeink tényleg hívogatóak legyenek és kívánatosak, nem is annyira a tésztán kell dolgoznunk, hanem sokkal inkább a zöldséges tölteléken, ami a tésztában rejlik.

A káposzta ugyanis egy olyan alapanyag, ami egyszerre adhat borzasztóan unalmas és íztelen, de fantasztikusan komplex és izgalmas végeredményt is.

Mindez természetesen nem a véletlen műve, hanem egyes egyedül rajtunk áll – azon múlik, hogyan készítjük el a káposztát. Ahhoz, hogy tényleg értékelhető tölteléket alkothassunk a süteményeinkhez, érdemes kölcsönvenni egy-két profi fogást a káposztás tészta alapját adó párolt zöldség elkészítéséből.

A káposztás tészta is akkor lesz igazán finom, ha a zöldséget szinte karamellizáltra pároljuk. Ez persze nem ugyanaz a karamellizálás, mint a kandírozott gyümölcsök esetében (annak ellenére, hogy egy kevés cukrot itt is érdemes bevetni) – maga a folyamat a zöldségen belül megy végbe, a benne lévő cukrok karamellizálódnak a hő hatására.

Egy igazán szép, karamellizált káposzta a sütemények alapja / Fotó: Gerzsenyi Flóra

Az igazán finom párolt káposzta elkészítésének lépései:

  • A káposztához adjunk hagymát, ebből is fehér, főző fajtát, mert ez jobban karamellizálható.
  • Az olajon, fedő alatt, lassan párolt hagyma kellemesen édeskés ízt ad a káposztás töltelék alapjának.
  • A hozzáadott cukor édességet, míg a balzsamecet kellő mennyiségű fanyar kontrasztot hoz a töltelékbe.
  • A lassan, fedő alatt párolt káposzta először megpuhul, majd a nedvesség nagy részének távozása után pirulni kezd.
  • Az egyszer fűszerezés (só, bors) lehetővé teszi, hogy a töltelékben harsányan jelen legyen a karamellizált zöldség aromája.

Az íz mellett persze fontos az állag is: érdemes valamennyire „harapósra” hagyni a káposztaszálakat, hogy maradjon némi tartása a tölteléknek. Ez mindenkinél a személyes preferenciákon múlik és egy egyszerű kóstolással ellenőrizhető.

TIPP: Izgalmasabb állagot érhetünk el, ha nem reszeljük és gyaluljuk, hanem kézzel, egy éles kés segítségével szeljük fel a káposztát. Így lesznek benne hosszabb, rövidebb, vastagabb és vékonyabb szálak is.

Amennyiben a nedvesség elpárolgása után a káposzta le akarna ragadni, öntsünk egy leheletnyi vizet a serpenyőbe/fazékba, ezzel megelőzve a leégést. Miután a káposztás töltelékünket késznek nyilvánítottuk, hagyjuk teljesen kihűlni, és csak ilyen állapotban csavarjuk be az alábbi három tészta egyikébe.

Kezdőszint: gyors káposztás hasé leveles tésztából

Ha a töltelékünk szépen elkészült, határozhatunk arról, milyen süteményt szeretnénk vele készíteni. Ezt a döntést több tényező is befolyásolhatja: a rendelkezésre álló idő és energia, az alapanyagok, a konyhai tudás és elszántság.

A káposztás hasé receptjéért kattints a képre!

Amennyiben idő és akarat szűkében állunk, és neadjisten még egy csomag leveles tészta is akad a hűtőben, hát uccu neki, süssünk egy nagy tepsi káposztás hasét!

Ízes vendégváró válhat belőle, de kirándulásra vagy piknikre is csomagolhatunk belőle, ahogy iskolai vagy irodai uzsonnának is simán beillik. Ráadásul a szinte édeskés káposztához kiválóan passzol majd a valamennyire szintén édesnek ható vajas, leveles tészta.

Érdemes kisebb falatkákat készíteni a tésztából, mert ezekből jobban esik majd a falatozás, és nem is kell egy hatalmas sütemény felé elköteleződni, ha megkínálnak.

A káposztás hasé receptjéért kattints a képre!

TIPP: A tésztát megtöltés előtt 15 perccel vegyük ki a hűtőből, így könnyebb lesz vele a munka. Ne csak a hasék tetejét, de a tészta szélét is kenjük be tojással, mielőtt lezárnánk: ez természetes „ragasztóként” viselkedik majd.

Itt a káposztás hasé teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Haladószint: puha káposztás csiga kelt tésztából

Persze nem kell mindig a könnyebb utat választani: ha szeretnénk, készíthetünk puha kelt tésztát is a káposztához, amiből megszülethetnek a legkülönösebb sós csigák, amiket valaha csak a világ látott.

A káposztás csiga receptjéért kattints a képre!

Miért is ilyen különösek ezek a csigák? A töltelék nehezen kategorizálható ízeiről már bőven volt szó az első részben, most vegyük inkább szemügyre a tésztát. Ez ugyanis valahol félúton áll a klasszikus édes kelt tészták (sok-sok vaj, tej, tojás, cukor) és a szerényebb kenyértészták (liszt, élesztő, só, víz) között.

Vaj helyett jóféle olívaolaj kerül bele, plusz egy tojás, és némi tejet is kap a massza, hogy ennyivel gazdagabb legyen. Mégsem megy el teljes gőzzel a „briósos” irányba, megmarad fél lábbal a sós kelt tészták világában.

Így a végeredmény egyszerre adja egy sós és egy édes sütemény hatását, ami ugyan elsőre káoszosnak hangozhat, de, mint minden étel esetében, itt is igaz: előbb kóstolni, aztán ítélkezni!

Nézd meg videón is a káposztás csiga elkészítését:

Itt a káposztás csiga teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Mesterszint: káposztás rétes házi húzott tésztából

Ha kellő módon ráérünk, még akár egy kelt tészta is könnyűnek mondható (végülis a robotgép is bedagaszthatja helyettünk, aztán meg már csak kelnie kell), valamint semmilyen kettes lista nem teljes egy harmadik elem hozzáadása nélkül: ezek miatt már alapból kénytelen voltam hozzáadni a káposztás rétest is a süteménybanzájhoz.

A káposztás rétes receptjéért kattints a képre!

Persze leginkább azért tettem ezt, mert a házi, húzott tésztával és karamellizált töltelékkel elkészített káposztás rétes egy olyan élmény, amit mindenkinek meg kell tapasztalnia egyszer az életben.

Természetesen nem mondom senkinek, hogy a házi réteskészítés könnyű feladat, sem azt, hogy gyors, de amennyiben épp idő, kedv és akart birtokában találjuk magunkat, egy kiváló módja lehet ezen energiák levezetésének.

Aki belevág a projektbe, feltétlenül fogadja meg az alábbi rétestippeket:

  • A rétestészta arányaira tényleg grammra pontosan figyeljünk: már egy kicsi eltérés is galibát okozhat a nyújtáskor, húzáskor. Figyeljünk oda, a mérlegünk mindig legyen pontos!
  • Dagasszuk ki alaposan a rétestésztát, mert csak akkor tudjuk majd szép vékonyra húzni, ha a benne lévő gluténszerkezet szép, erős.
  • De ne hagyjuk ki ennek a szerkezetnek a pihentetését sem: a legjobb, ha egy egész órát adunk a tésztának a relaxra.
  • Ez a pihentetés fedett helyen történjen, nehogy kiszáradjon a tésztánk. Ezt meggátolhatjuk a gombóc beolajozásával is.
  • Hagyjunk kellő helyet a tészta húzására: a legjobb, ha minden oldalról hozzáférünk a tésztához, így lesz csak igazán hajszálvékony.
  • Ne ijedjünk meg a kisebb szakadásoktól, ez még nem a világ vége, de azért a nagyobbakat próbáljuk meg elkerülni.
A káposztás rétes receptjéért kattints a képre!

Ha mindezeken a lépéseken túljutunk, már gyerekjáték a rétes összeállítása és kisütése – utána pedig már csak 15-20 perc türelemre lesz szükség, amelynek leteltével bele is kóstolhatunk a még langyos, aromás, gőzölgő, házi káposztás rétesünkbe. Nincs is ennél nagyobb élvezet!

Itt a káposztás rétes teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók, receptek és videó: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket az egyszerű, házias recepteket is próbáld ki:

Címlapról ajánljuk

További cikkek