Halspermával akart szépülni Jennifer Aniston

A színésznő szépsége legendás, de mégis minek köszönheti gyönyörű bőrét és fiatalos külsejét?

Jennifer Aniston nemrégiben adott interjút a WSJ magazinnak, melyben arról is beszélt többek között, minek köszönheti szépségét. Mint kiderült a színésznő szinte bármilyen eljárást hajlandó kipróbálni, akár még egy halspermás arckezelést is. 

Halspermával akart szépülni Jennifer Aniston

A kissé bizarr eljárást a kozmetikusa javasolta neki, és Jennifer Aniston rögtön azt mondta neki:

Először is azt kérdeztem, hogy ezt komolyan mondod? Hogyan szerzik meg egyáltalán a lazac spermáját?

Végül lépett egy merészet, és úgy döntött kipróbálja, ám elmondása szerint nem igazán vett észre számottevő változást. Mostanában leginkább a peptidinjekciókra esküszik, mely serkenti a sejtforgalmat, valamint a kollagén- és elasztintermelést.

Bár lehetséges, hogy Jennifernél nem vált be ez a kezelés a National Library of Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a lazac spermája visszaállítja a bőr rugalmasságát, helyreállítja a nedvességgátat és csökkenti a gyulladásokat.

Címlapkép: Gilbert Flores/Variety via Getty Images

Forrásunk volt.


Még több szépségápolás:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus bécsi szelet

A bécsi szelet, vagyis Wiener Schnitzel az egyik legismertebb osztrák étel, mely ikonikussá vált világszerte. Leggyakrabban petrezselymes burgonyával vagy ecetes krumplisalátával tálalják ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...