Ismét itt a Gourmet Fesztivál!

Ezúttal a pünkösdi hétvégén, május 21-24. között, de idén is a Millenárisról jelentkezik a magyar gasztrokultúra meghatározó rendezvénye, a Gourmet Fesztivál. 

Újdonság, hogy idén a fesztivál már csütörtökön megnyitja kapuit, az év étele pedig a paprikás csirke, amelyet számos változatban mutatnak majd be az ország kiemelkedő éttermei. Emellett felsorakoznak a legkiválóbb fővárosi és vidéki éttermek, borászatok, cukrászdák és a gasztrovilág más jeles képviselői is.A nemzetközi konyha is megjelenik a Gourmet kínálatában: az éttermi kiállítókon túl - a magyarok mellett – külföldi sztárséfek is főznek majd a gasztroszínpadon, ahol non-stop étel- és italkóstolókkal várják a vendégeket.

A fesztiválon streetfood-kategóriában kulináris újdonságként jelenik meg a grillezés és a barbecue (BBQ), és kiderül majd, hogy a grillezéssel össze nem téveszthető a BBQ, azaz a füstön sütés lassú tűzön, ami az egyik legnemesebb ételkészítési filozófia.Az idei Gourmet-n külön helyszínen mutatkozik be a magyar Bocuse d’Or Akadémia, a világ legrangosabb szakácsversenyének hazai “epicentruma”, ahol a januárban megrendezett lyon-i Bocuse d’Or magyar standján nagy sikert arató hazai éttermek öt fogásos menüjét is megkóstolhatja a nagyérdemű.

A látogatók idén is megízlelhetik a legjobb vidéki éttermek ételeit, a legizgalmasabb vidéki ízeket, és találkozhatnak Michelin-csillagos éttermekkel a kiállítók között és a színpadi programok során egyaránt.

A rendezvényről és a kiállítókról itt találtok bővebb információt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...