Így hámozz mangót üvegpohárral!

Imádjuk a mangót magában, gyümölcssalátába keverve, lekvárként, aszalt gyümölcsként, vagy rák- és halételek kísérőjeként is. Pucolni viszont sosem volt egyszerű. Eddig!

A mangó egyik legegyszerűbb hámozási praktikáját itt bemutattuk nemrégiben, most azonban egy olyan briliáns trükk következik, ami mindörökre véget vet a "szerelem gyümölcse" macerás előkészítésének. Hiszen tisztítását és fogyasztását is egyaránt tanulni kell, egyik sem egyszerű feladat. Ha nagyon puha, akkor pucolás közben esélyes, hogy mindent beterít majd a leve, ha pedig kissé éretlen, akkor késsel is nehezen adja meg magát. A most következő ötlet azonban megkönnyítheti a dolgunkat, és a késen kívül csak egy üvegpohárra van szükségünk. Nézd csak!

Egyszerűen csak vágd félbe a mangót, szedd ki a magját, majd fogd a poharat. A száját illeszd a mangó héja illetve húsa közé, majd egy laza kézmozdulattal válaszd ketté. Tényleg csak ennyi!

És ezt tudtad a mangóról?

A mangót Indiában szerelemgyümölcsként tisztelik, erről árulkodó a születéséről szóló mesés legenda is. Eszerint Surya Bait, a Nap lányát féltékenységből egy boszorkány üldözte, aki elől a csodás szépségű lány aranylótusszá változva menekült. A vidék királya meglátta, és beleszeretett a gyönyörű virágba, ám a végképp feldühödött boszorkány elégette azt. A hamuból egy kecses mangófa hajtott, mely hamarosan termést hozott. Mikor az első mangó leesett a földre, felhasadt, és előlépett belőle Surya Bai, a Nap sugárzó leánya. A király felismerte benne szerelmét, akivel aztán boldogan élt tovább, kéz a kézben.

(via Saveur)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.