Végzettségedet tekintve nem vagy dietetikus, mégis a kisgyermekek táplálásával foglalkozol, erről írtál könyvet. Hogyan vált ilyen fontossá a hozzátáplálás az életedben, és mi vezetett oda, hogy létrehozd a ManóMenüt?
A kisfiam 2015 elején született, és amikor a hozzátápláláshoz értünk nyár környékén, akkor azt tapasztaltam, hogy az itthon elérhető hivatalos ajánlások, cikkek homlokegyenest mást írnak, mint azok, amiket az Amerikában elő sógornőm küldött. Érdekelt, hogy mi állhat ennek hátterében, és kutakodni kezdtem.

Míg a külföldi szakirodalom azt ajánlotta, hogy minél előbb vezessük be az allergéneket, és szinte mindent lehet adni, törekedjünk minél változatosabb ízeket és állagokat megismertetni a babával, a magyar ajánlás lényegében csak tiltásokból állt.
Hamarosan egyértelművé vált számomra, hogy itthon nagyon el vagyunk maradva. Én a külföldi anyagok alapján kezdtem el táplálni a kisfiamat, és amikor jött a védőnő, mindig megdicsért, mennyire szuper, hogy ennyi mindent adok a kisfiamnak, és milyen szépen fejlődik. Kérte, hogy osszam meg vele a receptjeimet, mert a körzetben a kismamák számára is hasznosak lennének. Akkoriban még nem volt annyira elterjedt édesburgonyával, csicsókával főzni, a bulgur és kuszkusz sem volt annyira közismert, ezért nem lehetett olyan egyszerűen recepteket találni hozzájuk. Nem akartam nyomtatgatni a recepteket, ezért létrehoztam egy Facebook-csoportot az anyukák számára. Egyetlen éjszaka alatt több százan csatlakoztak hozzá, meg is lepődtem, hogy ennyire sok lenne a körzetben élő anyuka, de kiderült, mások is szomjazzák ezt a tudást. Nekem pedagógus végzettségem van tizenpár év multis tapasztalattal a hátam mögött, ezért elkezdtem szakembereket toborozni. Jött gyógyszerész, dietetikus, akik elmondták, melyik vitamin miért fontos, aztán jöttek gyermekorvosok, és így tovább. Az évek során aztán szélesedett a látóköröm, hiszen nemcsak az a fontos, mit adunk a babának, hanem hogy hogyan.
A hozzátáplálás sikeressége nemcsak azon múlik, hogy mennyire finomakat kutyulsz össze, hanem hogy a megfelelő állagban kínálod-e, észreveszed-e, ha valami nincs rendben, tudsz-e rá reagálni.
Mindinkább beszippantott a téma, így élelmezésvezetői végzettséget szereztem, és szülő-csecsemő konzulens lettem, hogy minél több családnak tudjak segíteni.
Akkor már lassan egy évtizede is voltak a változásra nyitott szakemberek. A közel tíz év alatt hogy tapasztaltad, a hazai ajánlások felzárkóztak a nemzetköziekhez?
Igen, egyértelmű a változás. 2019 szeptemberében megjelent az Anya, kérek még! című könyvem, és két hónappal később megjelent a magyar ajánlás is, ami már összhangban van a nemzetköziekkel. Sajnos a tudásátadás nagyon elhúzódott a járvány miatt, aminek egy év alatt végbe kellett volna mennie, több évre nyúlt. Probléma az is, hogy a régi cikkeket még mindig meg lehet találni az interneten. Ezért érzik az anyukák, hogy ellentmondás van abban, amit olvasnak, mert megtalálják a régebbi anyagokat is. Az lenne a legjobb, ha fognának egy olyan oldalt, mint például a ManóMenü, ahol tudják, hogy frissek az információk, és onnan tájékozódnának. Vagy ha szeretnek szörfölgetni, akkor mindenképp nézzék meg, hogy mikori egy cikk. A 2018-2019 előttieket érdemes fenntartásokkal kezelni.
Milyen jelentősége van egy csecsemő életében a hozzátáplálásnak?
Ha nagyon lecsupaszítjuk, az életben maradásról van szó. Azonban az evés sokkal több az éhség csillapításánál, befolyásolja, mennyire tud jól fejlődni a kicsi. Ez egy nagyon intenzív fejlődési szakasz, és ahhoz, hogy a kicsik maximalizálni tudják a genetikailag bennük rejlő potenciált, az kell, hogy megtámogassuk étkezéssel, mozgással, egyéb fejlesztéssel. Ez a mi feladatunk. Egy élethosszig tartó egészség a cél, annak pedig elengedhetetlen része az étkezés. Meg kell szokniuk, mit és hogyan kell enni. Persze ilyenkor nem azt tanítjuk meg, hogy mennyi fehérjét vagy rostot kell enniük, hogy ez gyorsan vagy lassan felszívódó szénhidrát, hanem a változatosságot, hogy mit eszünk reggelire, tízóraira és így tovább. Amit megtapasztalnak a hozzátáplálás során, és amit példamutatással átadunk nekik, azt fogják továbbvinni az életükben.
A mogyoró, mint allergén kapcsán egy kutatás arra jutott, hogy érdemes minél előbb bevezetni, hogy megakadályozzuk a későbbi allergiát. Mennyire kell tartani az allergének bevezetésétől ebben a szakaszban?
Tulajdonképpen minden allergénnel ez a helyzet. Leegyszerűsítve, míg fejlődik az immunrendszer, addig sokkal jobban reagál a külső hatásokra, tényezőkre, amik később gondot okozhatnak. Dr. habil. Réthy Lajos PhD mondta, úgy kell elképzelni, hogy 1-1,5 éves korig nyitva van egy kapu. Ebben az időszakban bármikor találkozhat a szervezet az allergénnel, megismerkednek, jó barátság alakulhat ki. Másfél év után ez a kapu bezárul, és ha már csak ezután találkoznak, az immunrendszer joggal teszi fel a kérdést, hogy te hol voltál eddig, miért nem találkoztunk? Így nagyobb eséllyel fordulhat elő allergiás reakció. A gyerekeket különböző kategóriákba sorolják, vannak alacsony, közepes, magas kockázatúak. Megvannak a szempontok, ami alapján ezt megállapítják.
Ha nincs allergiás a családban, vagy csak nagyon távol, természetes úton született, anyatejes, nem kapott antibiotikumot a csecsemő, akkor gyakorlatilag a tudomány nem lát különösebb okot arra, hogy ne találkozzon évekig ezekkel az allergénekkel.
Nem szeretem ezeket a dolgokat nagyon részletesen elmondani az anyukáknak, nehogy öndiagnosztizáljanak, mert nincs mindenre rálátásuk. Az a minimum, hogy a gyermekorvossal meg kell beszélni, hogy ő lát-e valamit, amire figyelni kell. Az olyan tünetek, mint a bőrpír, hasmenés sem feltétlenül utalnak allergiára. Lehet, hogy a paradicsom kicsit savas volt, attól pirult ki a kicsi szája. Jó, ha felhívjuk az anyukák figyelmét erre, de picit átestünk a ló túloldalára, hogy nagyon félünk ezektől az allergénektől, pedig tudatos odafigyeléssel jól kontrollálható a bevezetésük.
A későbbi ízlést miként befolyásolja a hozzátáplálás?
Az, hogy mit tapasztalunk meg ebben a periódusban, az idegrendszerre van nagy hatással. Étkezés közben minden érzékszervünket használjuk. Látjuk az ételt, megtapasztaljuk, hogy milyen az állaga. Nagyon fontos, hogy hagyjuk a babákat megfogni az ételt, hogy érezzék a textúráját, a hőmérsékletét. A szagok, az ízek, a rágás közben hallott hangok mind-mind új információt jelentenek számukra. Ezekkel minél többször találkoznak és minél szélesebb ez a repertoár az első másfél évben, annál nagyobb lesz azoknak az ételeknek a köre, amit később is el fognak fogadni. Ezt minél jobban ki kell használni, mert másfél-két éves korban lecsökken az elfogyasztott ételek száma, ismeretlen ételeket szinte egyáltalán nem fogadnak el a gyerekek. A hozzátáplálás révén egy újdonságra nyitott gyereket nevelhetünk, különösen, ha tőlünk is az látja, hogy az evés egy kellemes időtöltés.
Sokan már ebben az időszakban abba a problémába ütköznek, hogy a gyermekük „válogatós”.
Ha egyéves kor előtt azt érzik, hogy nem megy olyan egyszerűen a hozzátáplálás, elutasít bizonyos ételeket, problémái vannak az evéssel, akkor érdemes szakemberhez fordulni, mert nagyon sok ok állhat a háttérben. Mondok néhány példát ezek közül: előfordulhat, hogy le van nőve a kicsi nyelve. Így vagy úgy tud szopizni, cumisüvegből tud inni, de amikor a hozzátáplálásnál szükség lenne a teljes nyelvmozgásra, akkor jelentkeznek a nehézségek. Ha nem megyünk el szakemberhez, hónapokig húzódhat ez, de olyan is volt, hogy két-három éves gyereket hoztak el hozzánk, és akkor láttuk, hogy részlegesen le van nőve a nyelve, és emiatt nem tud rendesen enni. Lehetnek izomtónus-eltérései, túl laza vagy túl feszes az izomzata, emiatt megint nem úgy megy az evés, ahogy kellene. De előfordulhatnak szenzoros nehézségek is.
Van olyan, hogy a szülő nem tudja a gyerek jelzéseiből megérteni, hogy neki a darabos étel jönne be jobban, vagy épp ellenkezőleg, a pépes. Minden gyereknél más, akár homlokegyenest eltérő ok állhat a háttérben.
Amit az anyukák laikusként tapasztalnak, az viszont ugyanaz, hogy nem úgy eszik a gyerek, ahogy kellene. Azt, hogy mi van a hátterében, szakemberrel sokkal gyorsabban meg lehet találni, és megfelelő módon kezelni.
Talán az egyik legfontosabb kérdés a hozzátáplálás kapcsán, hogy mikor kell elkezdeni. Az interneten lehet erre találni egy listát, milyen mérföldköveket kell kipipálnia ehhez a kicsiknek, de szerinted ennek kapcsán mit kellene hangsúlyozni?
Mindenki időpontot akar kicsikarni, de ez nagyon gyerekfüggő. Lesz olyan baba, akivel öt hónapos korban el lehet kezdeni, mert tud segítség nélkül ülni, jó a szem-kéz koordinációja és így tovább, és lesz olyan, akinél még kilenc hónaposan sem tapasztalja az összes jelet a szülő. Nem biztos, hogy elég lesz, hogy ma épp hat hónapos, lehet, hogy várni kell még egy kicsit, és lehet, hogy lesz olyan, aki már ennél korábban el tudja kezdeni. Ezt valamiért nagyon nehezen fogadják el a szülők. Ha azokat a mérföldköveket teljesítette a baba, akkor el lehet kezdeni, de ha csak egy van meg, akkor az nem elegendő. Sokszor mondják anyukák, hogy kinézi a falatot a szájukból a baba, de felteszem a kérdést, hogy tud-e ülni, szem-kéz koordinációja jó-e, amit próbál a szájába tenni, az ott is landol, vagy a szemében, fülében, orrában. Nem azért nézi, mert ő tudja, hogy az egy nagyon finom roston csirke vadasmártással, hanem az érdekli, hogy anya mit tesz a szájába, mi az a folyamat. Nagyon ritka esetben vannak olyan nehézségek, problémák, amikor el kell kezdeni a hozzátáplálást korábban, szándékosan nem is hozok erre példát, ilyenkor mindig szakember, például gasztroenterológus kíséri a folyamatot.
A bébiételek rendkívül megosztóak. Első pillantásra úgy tűnik, hogy ezek egészséges ételek, de sokan ellenzik őket. Szakemberként te mennyire pártolod a használatukat?
Miért gondoljuk, hogy baj van velük? Szakemberként az a véleményem a bébiételekről, hogy megvan a maguk helye. Előfordulhat, hogy valaki nincs olyan élethelyzetben, hogy főzőcskézzen, és egy átmeneti időszakban ezt tervezi használni, akkor az az ő döntése. Lehet ennek oka egy utazás, beteg az anya, és nem tud főzni, beteg a gyerek, és már a nyolcadik dolgot nem hajlandó megenni, akkor a legkevésbé lesz fontos, hogy kutyulgass valamit a konyhában. Ki lehet ezeket egészíteni valami finomsággal, banánnal, almával, körtével, mangóval. Ami hosszú távú használata ellen szól, hogy bármennyire is szeretnénk azt gondolni, hogy ezek finom és jóízű dolgok, ég és föld a különbség a bébiételek és a házilag készített ételek között. Azzal is teljesen ellentétesek, amit az előbb mondtam a változatos étkezésről. A rendszeres fogyasztásuk kockázata emellett az is, hogy a baba csak azt lesz hajlandó megenni, csak azt az állagot fogja elfogadni.
Rengeteg családot kísértél már a hozzátáplálás során. Te hogy látod, mi a legnagyobb tévhit a hozzátáplálással kapcsolatban?
Több ilyen is van, de az első az, hogy mikor kell elkezdeni a hozzátáplálást. Egy pontos dátumot akarnak a szülők hallani, pedig fontos lenne tudatosítani, hogy ez nem így működik.
A másik ilyen a háromnapos szabály, amit az anyukák nagy többsége úgy értelmez, hogy három napig csak ugyanazt a dolgot kell adni, és akkor kerül bevezetésre egy alapanyag, de közben nem erről szól. Egyik nap adhatjuk valamihez hozzákeverve, következő nap olyat adunk, amit korábban is kapott, a harmadik napon ismét azt adjuk, valamilyen más formában. Sokkal-sokkal rugalmasabb, mint ahogy értelmezik. A harmadik, amit mostanában sokszor hallok, hogy csak akkor megyünk tovább másik étkezésre kóstoltatni, ha már egy étkezés ki van váltva. Nincs ilyen szabály. Bármilyen étkezésnél lehet hozzátáplálni. Az anyukák fejében a kiváltás azt jelenti, hogy se előtte, se utána, se közel, se távol nincs szoptatás, azonban ez szintén rugalmasabb. Egy nyolchónapos babánál lehet kóstoltatni akár kétszer vagy háromszor egy nap.
Mit üzennél tanácsként azoknak a szülőknek, akik a hozzátáplálás előtt állnak, vagy épp benne vannak, hogy lelket önts beléjük?
A baba születése után az első négy-öt hónapban, amikor az anyuka úgy érzi, hogy egy kicsit több ideje van, már akkor kezdjen el olvasgatni a témában. Ne az legyen, hogy hétfőn rákeres, és szerdán elkezdik a hozzátáplálást, mert akkor csak kérdések lesznek a fejében. Érdemes alaposan utánaolvasni az interneten és könyvekben, beszerezni eszközöket, amik ezt az időszakot segítik, mert annál nincs jobb tanács, hogy magabiztosan fogjanak bele.
Címlapkép: Kiss Andrea
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Olvass további izgalmas interjúkat az oldalról:
- „Ha valaki heti egyszer eszik húst, az már elismerést érdemlő eredmény” – Molnár Dáviddal a vegánságról és a vegán sütikről beszélgettünk
- „Ordibálhatsz, csak nem biztos, hogy ezt tolerálni fogják, és a végén nem lesz, aki főzzön” – Kaszás Kornéllal, a Babel séfjével beszélgettünk
- „A hipermarketek és az ipari pékségek visszaélnek a kovász nevével” – Interjú Ormós Gabriellával, a Jenői Pékség alapítójával