Gasztrobarangolások Horvátország déli részén

Horvátország a magyarok egyik kedvenc üdülőhelye. Nem véletlenül, hiszen alig néhány óra alatt elérhető kocsival, és csodás tengerpartjai vannak. Sokan azonban inkább az északi részét ismerik, pedig érdemes lehet rászánni az időt, és pár órával többet utazni, vagy repülőre pattanni, és lenézni a déli részhez. Nekünk volt alkalmunk megcsodálni, nézzük, mik voltak a tapasztalataink, és szerintünk hová érdemes ellátogatni, illetve milyen ételeket nem szabad kihagyni.

Az utóbbi években nem jártam Horvátországban, mert gyerekként mindig odavittek a szüleim nyaralni, és úgy voltam vele, már mindent láttam, amit csak lehetett. Talán nem is tévedhettem volna nagyobbat, hiszen a déli rész számomra teljesen ismeretlen volt, eddig. Nézzük, miért érdemes ide ellátogatni!

Gasztrobarangolások Horvátország déli részén

A második legnagyobb

Öt napos kirándulásom során a Pelješac-félszigetet és Dalmáciát fedezhettem fel. Első állomásom Split városa volt, mely Horvátország második legnagyobb települése. Fantasztikus atmoszférája van, különösen az óváros fogott meg igazán. Csodás kis vendéglátóhelyek találhatóak itt, melyek közül a Santa Lucia éttermet javaslom, mely a Pjaca téren található. Mennyei ételeket fogyaszthatunk itt, engem a carpaccio varázsolt el igazán, de a különböző desszertek is megérnek egy misét.

Ha már nyaralunk, engedjük meg magunknak egy pohár bort is

Menj el Vidbe

Vid egy mesés ki falucska, mely a Norin-patak partján fekszik. Ha ellátogattok ide, mindenképpen javaslom, hogy csónakázzatok egyet a kristálytiszta vízen, melynek lenyűgöző élővilága van. És ha már itt jártok, akkor érdemes megkóstolni a helyi specialitásokat, melynek főszereplői többnyire a békák.

Lehet, elsőre az ember kicsit ódzkodik tőle, de ha megfelelően készítik el – és higgyétek el nekem, a Đuđa i Matében nem fogtok csalódni – akkor nagy kedvencetek lesz. Nekem a paradicsomos békarizottó lett a favorit, de grillezve és rántva is megkóstoltam.

Ha pedig jól laktatók, akkor sétáljatok át az étteremmel szemben található Narona régészeti múzeumba.

Ropogtassatok békacombot

Innen tényleg már csak kicsit kell utazni, és elérhetitek Orebićet, köszönhetően a nemrégiben átadott Pelješki hídnak. Ezzel rengeteg időt tudtok megspórolni, hiszen így nem kell átmenni Szarajevóba, hogy a Pelješac-félszigetre jussatok.

Csodás borok

Több helyre is ellátogattam körtúrám harmadik napján. Kezdésnek Matuškába, ahol fantasztikus borkóstolón vettem részt, majd Stonba vezetett utam, ahol a sókitermelő mezőket és az ősi városfalat néztem meg. De mégis a legnagyobb élményt a Bakus étteremben élhettem át, ahol megkóstolhattam a fekete rizottót, mely a tintahal tintájának köszönheti színét és ízét.

Ezzel akár többen is jóllakhattok

Bár a hatalmas adag rizs után nem voltam éppen a legéhesebb, mégsem hagyhattam ki az osztriga-élménytúrát Mali Stonban.

A vendéglátóegység kis hajójával juthatunk el egy igazi osztrigafarmra, ahol természetesen meg is kóstolhatjuk ezt az afrodiziákumnak számító ételt.

Itt szeretném megjegyezni: bárki bármit is gondolt erről az ételről, garantáltan megváltozik a véleménye. Én kifejezetten irtóztam tőle, de frissen a vízből kihalászva egészen más íze van, mint mikor órákat utazik egy repülőgépen vagy egy teherautón. Adjunk neki egy esélyt, aztán kettő lesz belőle!

Az osztriga mellé kagyló is jár

Trónok harca

Dubrovnik Horvátország egyik legnépszerűbb célpontja a Trónok harca című sorozatnak köszönhetően. Sokáig nem értettem, mi ez a nagy felhajtás körülötte, de amint az ember odalép az óváros bejáratához, azonnal átérzi ennek a városnak a hangulatát. Kedves kivilágított kis utcák, remek bárok és csodás történetek.

A városfalat körülsétálva, felülről csodálva az épületeket még inkább ámulatba ejti az embert ez a település.

A Bura étterem egyik mennyei specialitása

És természetesen Dubrovnik is tele van jobbnál jobb éttermekkel. A Bura étterem az óvárosban található, és egy igazán jó hangulatot árasztó kis hely, melyet szerintem este érdemes meglátogatni, hiszen a dekorációt a kivilágított épületek adják. Itt minden finomságot megtalálhatunk a hamburgeren keresztül a steaken át a különböző tésztaételekig.

Ha inkább a tengerre szeretnénk nézni étkezés közben, akkor az Arsenal éttermet ajánlom. Itt tényleg mindenki megtalálja majd a tökéletes fogást a maga számára, hiszen igencsak nagy választékkal rendelkeznek. Ennél az étteremnél pedig nem kell félni a hosszú étlaptól, hiszen tényleg mindent kiválóan készítenek.

Igazi Zen

Ha igazi pihenésre vágytok, de mindenképpen szeretnétek megnézni Dubrovnikot, akkor azt javaslom, hogy Cavtatban foglaljatok szállást. Nagyon kis hangulatos helyről van szó, ahonnan Dubrovnik könnyedén megközelíthető autóval és hajóval is. Csodás strandjai és éttermei vannak, szóval semmiben nem szenvedtek majd hiányt, maximum nem találkoztok annyi turistával.

Ennél festőibb kilátást el sem tudnánk képzelni

És mit ne hagyjatok ki semmiképpen?

A Konavoski Dvori Eco Green Restaurantot. Kiválóan főznek, és ha szerencsétek van, akkor a csobogó vízesés mellett kaptok helyet. De ha itt nem jut asztal, akkor maximum a malom mellett, mely talán még hangulatosabb. Az ételek közül semmiképpen se hagyjátok ki a csülköt, mely 3 órán keresztül készül egy hatalmas edényben a tűzön.

Menjünk a szezon után

Tehát kétségem sincs arról, hogy mindenképpen érdemes Horvátország távolabbi csücskébe is ellátogatni. Ha pedig szeretnétek elkerülni a hatalmas tömeget, akkor mindenképpen azt javaslom, hogy a nyári szezon után menjetek. Higgyétek el, remek időtök lesz, és bőven tudtok majd fürödni, napozni, de mindezt anélkül, hogy tolongani kéne a napágyakért vagy sorban állni az étteremben helyért.


Ha érdekel más városok gasztronómiája is, olvasd el cikkeinket:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.