Horrorisztikus ételárak a Hungaroringen: 2000 egy szelet pizza, 4000 a gyros

Egy szelet pizza például 2 000 forintba került, egy perec 1 000 forintba, a rétes szintén ennyibe, míg a palacsinta 1 500 - 2 000 forintba került.

Idén 33. alkalommal rendeztek Forma 1-es futamot a Hungaroringen. A nagyszabású sportesemény három napon át augusztus 2-től 4-ig tartott, és a száguldó cirkuszra kilátogatóknak biztosan leesett az álluk az ételárusok ártábláit vizslatva.

A Pénzcentrum egyik olvasója már pénteken kilátogatott a szabadedzésekre és lőtt is néhány fotót a Hungaroringen tapasztalható árakról.

Az ártáblák kiírása szerint pedig a gyros-osnál

  • egy kis tál itt 3 000 forintba került,
  • míg egy nagy 4 000-be,
  • de ha sajtot is akartunk hozzá pluszba az még 500 forint.
  • Ugyanitt lepényeket is vásárolhattunk, azokat 3 000 forintért adták, egy fél literes ásványvíz pedig 600, míg egy üdítő 800 forintba került.

Egy másik, főként italos standál

  • egy jégkása 1 500 forintba került,
  • míg egy limonádéért 1 200 forintot kértek el,
  • egy saslik pedig 3 500 forintot kóstált,
  • ugyanennyiért, mármint 3 500-ért azonban kolbászt is vehettünk kiflibe rejtve
  • egy perec 1 000 forintba került, akárcsak egy rétes.

A pizzás kitelepülésnél

  • egy szelet pizza ára 2 000 forint,
  • míg a rétesek itt is egy ezresbe kerültek.
  • A rétesek mellett azonban palacsintázni is voltlehetőség,
  • a baracklekváros és a kakaós 1 500 forintért szerezhettükbe,
  • de a túrós és nutellás már 2 000 forintba került.
  • Az ásványvíz itt is 600 forint, az üdítők pedig 800 forintba kerültek. A sör pedig egy ezres.

Aki komolyabb, sült ételekre vágyott, annak

  • a saslik 3 200 forintba került,
  • de ugyanennyiért kolbászt,
  • rántott csirkemellet és roston sült tarját is vásárolhattunk.
  • A sültkrumpli 1 200,
  • a szendvicsek pedig 3 000 forintba kerültek.
  • A Redbull energiaitalért pedig 900 forintot kellett kiperkálni, a sör itt is egy ezres volt.
  • A kenyér pedig 300 forint volt.

Ezeket olvastad már?

via Pénzcentrum

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...