A hét szakácsa: Stella

E heti kiemelt szakácsunk Stella, alias Zsuzsa hivatása szerint ápolónő. Jelenleg a fűszerek gyógyító hatásával kapcsolatban bővíti ismereteit. Ismerjétek meg!

Egészen 24 éves koromig csak úgy főzögettem, nem nagyon kötött le, és nem volt a kedvenc elfoglaltságom.

Stella szakács

Volt egy gyerekeknek való kis szakácskönyvem, és a tudás, amit ellestem a szüleimtől. Aztán mikor férjhez mentem, sokszor probléma volt még a szüleimnél is, hogy napról napra újabb ételt főzzünk, és hogy mi legyen az. Hát fogtam magam, és a maradékokból kitörpöltem a szerintem ehető és jóízű ételt. Persze volt olyan, hogy kóstolás után „vinnyogva” ettük meg, és olyan is, hogy a kutyának se kellett!

Ezeket olvastad már?

Szeretem a régi recepteket, amelyeket még az ősöktől hallottam, van egy kis receptgyűjtő mappám, ahová az érdekes, a saját, vagy éppen ismerősöktől kapott recepteket rakom el. Kedvenc ételem reggelire a bundás kenyér, és úgy jó, ha együtt készítjük el! Szeretema különleges ételeket kipróbálni és megfőzni.

Ezeket olvastad már?

Apukám, még olyan 6 éves lehettem, konzerv kagylót evett, én finnyáztam, és nem ettem belőle. Ekkor Apu azt mondta, hogy hülyén fogok meghalni, ha nem próbálom ki, kóstoljam meg. Mikor nem volt ott, titokban belekóstoltam, hát nagyon is finom volt! Nem akartam hülyén meghalni! Mostanában egyébként a különleges fűszereket próbálgatom.

Ápolónő a hivatásom, jelenleg a fűszerek gyógyító hatásával kapcsolatban bővítem az ismereteimet. Bika horoszkópban születtem, így nagyon sokat jelentenek számomra a gasztronómiai élvezetek. Mára megtanultam, hogy nem sokat kell enni, hanem mindenből egy kicsit, így marad hely még a desszertnek is.

Ezeket olvastad már?

Örülök, hogy köztetek lehetek, mindig kihívás egy új receptet kitalálni, ami még az oldalon nem olvasható, és boldogsággal tölt el, ha jó és ehető lesz! Köszönöm a jó ötleteket és konyhatechnikai fogásokat, amit megosztotok velünk!

A családomnak mindig mondom, hogy vegyék úgy, mintha egy étteremben ennének minden nap, csak itt nincs állandó étlap! Van egy kedvenc szakácskönyvem, ezzel kívánok mindenkinek szép napot, a címe: ”Nem boszorkányság”!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...