A háromszínű nápolyi keksz, aminek semmi köze a nápolyihoz, de ugyanúgy imádjuk

Vanília, csokoládé és eper – ez a három íz sorakozik egymás mellett, ha belekanalazunk egy nagy doboz nápolyi fagylaltba. Mi azonban fagyi helyett sütőben elkészítve gondoltuk újra a klasszikus triót, és egyszerűen imádtuk az elkészült kekszeket!

Ez a gyönyörűséges, háromszínű keksz nevében, színében és ízében egyaránt a klasszikus nápolyi fagylaltot idézi meg. A rétegezett, ugyanakkor krémes fagylalt receptjét és technikáját nápolyi bevándorlók vitték magukkal az Egyesült Államokba a 19. században, innen az elnevezés is.

Piros, fehér, barna - ebből a három színből áll a nápolyi fagylalt. És a mi csodás vajas kekszünk is, amihez pontos receptet ITT találhattok!

A világhírű jeges desszertet a csokoládé, a vanília és az eper hármasa alkotja, a fagyisdobozon belül megjelenő színtrió miatt pedig harlekin fagylalt néven is szokás emlegetni. Na, ezt az ízbeli és színbeli hármast mi most egy omlós, vajas kekszbe ültettük át. Az egészben az a legjobb, hogy mindhárom szín ugyanabból a tésztából készül, így a csinos külső ellenére is egész egyszerűen elkészíthető süteményről van szó.

Vanília, kakaópor és liofilizált (azaz fagyasztva szárított) bogyós gyümölcs, ezekkel ízesítjük meg a kekszkorongjainkat. Persze sok-sok vaj, cukor és liszt is megy bele, ezt sajnos nem lehet megspórolni. Recept ITT!

Nincs is más dolgunk, mint jó adag vajat és cukrot kihabosítani, majd tojással, liszttel és sütőporral összedolgozni egy omlós tésztává. Ezt aztán harmadoljuk el, és álljunk neki az ízesítésnek:

a fehér harmadot az alaptésztába kevert vanília, a barnát pár kanál kiváló minőségű kakaópor, míg a piros részt kis adag darált, liofilizált bogyósgyümölcs teszi külön-külön is ízessé.

Klasszikusan eperízű a nápolyi fagylalt, de mi most vörösáfonyát szereztünk liofilizálva, így azzal készült. Ha szeretnénk élénkpirosra varázsolni a keksz harmadát, csempésszünk bele kevés ételfestéket - ma már nagyon jó minőségűeket lehet kapni.

Az egész, megízesített tésztagombócok és a kigolyózott bogyók, amik formázásra várnak. ITT elolvashatjátok, pontosan hogyan készül!

Ezután mindhárom színű tésztából gyúrjunk sok, kisebb diónyi golyót, majd jöhet is a formázás! Ehhez mindhárom színből egy-egy golyót a tenyerünkbe teszünk, és gyengéden összegombócozzuk, majd kilapítjuk koronggá, szükség szerint az ujjainkkal picit összenyomva a tésztaharmadokat.

A tökéletes, roppanós bevonat érdekében a tésztakorongokat forgassuk meg kevés kristálycukorban, és úgy küldjük sütőbe. A tepsin helyezzük a korongokat tisztes távolságra egymástól, mert ahogy sülnek, jócskán meg is nőnek majd. 

A kekszkorongokra a kristálycukor ropogós rétegként olvad rá, ráadásul így se ki nem szárad, se meg nem ég. A nápolyi keksz pontos receptjét ITT találjátok!

A kész kekszeket hagyjuk pár percet pihenni, majd végezzünk töréstesztet: akkor tökéletes, ha kissé ropogósan törik, de belül puha és szaftosan édes.

Fogyaszthatjuk magában vagy tejbe tunkolva, egyesével vagy kettesével, desszertként, uzsonnára vagy akár második reggelire, mindig épp ugyanúgy fog ízleni!

Akár spirálmintásra, akár hármas osztatúra készítitek, ezek a nápolyi kekszek lesznek az új kedvenceitek

A végére még egy kis tipp: ha alaposan összedolgozzuk a háromféle tésztagolyót, klassz, spirálmintás kekszet kapunk. Ha viszont csak picit dolgozzuk össze, akkor a három szín szépen elkülönül, és ízükben is külön ki lehet élvezni őket.

Nézd meg a nápolyi keksz elkészítését videón is:

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több csodás recept itt:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!

Rosanics Petra

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?