Fűszerkert - Palántázáshoz milyen fény szükséges?

Fűszerkert nevezetű új sorozatunk második részében megmutatjuk, milyen fényeket lehet használni, hogy egész évben tudjunk otthon palántázni! (x)

A sikeres palántaneveléshez a következő a legfontosabb: a megfelelő fény biztosítása! Ha szeretnénk, hogy fűszernövényeink ideálisan fejlődjenek, azonban olyan helyen lakunk, ahol rövid ideig, vagy szinte alig süt be a nap az ablakokon, akkor feltétlenül gondoskodnunk kell a pótláson. Palántáink a kevés beszűrődő fény hatására csak sóvárogni fognak, elkezdenek nyúlni az ablak felé.

A kicsírázott magoncaink számára azonnal biztosítani kell a fényforrást, különben gyönge száruk lesz, így könnyebben kialakulhat akár palántadőlés is, ami tulajdonképpen egy gombás betegség. Nem kell megijedni, ha steril környezetbe vetettük magjainkat, akkor erre kisebb az esély, de fejlődésük lelassulhat, elhalványodhatnak a levelek, hiába a gondos nevelés. Ha tehetjük, alakítsunk ki egy polcos rendszert növényeink neveléséhez, helytakarékos, praktikus megoldás, így akár több tálca palántát is tudunk nevelni kis helyen. Ehhez a megoldáshoz talán a legideálisabb a fénycső használata, könnyen felszerelhető, és kevés helyet foglal.

De mégis milyen izzót vásároljunk?

Rengeteg választási lehetőségünk van, de leginkább azon múlik, hogy mennyit szeretnénk rá költeni. Az olcsóbb megoldások közé tartoznak az e27-es foglalatú izzókilletve a fénycsövek. Előnyük, hogy könnyen beszerezhetők, szerelhetők, keveset fogyasztanak, és alacsony a hőkibocsátásuk. A nagynyomású nátriumlámpák (HPS) és a kifejezetten növénytermesztésre kifejlesztett LED lámpák már a drágább kategóriába tartoznak. A HPS lámpákat használták eddig a leggyakrabban növénytermesztéshez, mivel a fénykibocsátása hatalmas, éppen ezért a hőleadása is, a fogyasztásáról már nem is beszélve. A LED technológia fejlődésével a HPS-ek kezdenek a háttérbe szorulni, a növénytermesztésre kifejlesztett ledek sokkal hatékonyabbak, mivel alacsonyabb a fogyasztásuk, kevesebb hőt termelnek, de a legfontosabb, hogy a növények számára felhasználható teljes fényspektrumot bocsájtanak ki, ami a fotoszintézishez szükséges. Jellegzetes lila színű fényük van, ami piros, kék és UV ledekből áll össze.

Amit figyelembe kell vennünk fényforrás vásárlása előtt, azok az izzók tulajdonságai. A Watt a fogyasztást jelenti, azonban a fény erősségét a Lumen mutatja, célszerű minél magasabb számút venni, min. 2000-2500 lm erősségű izzókban érdemes gondolkozni. A másik lényeges szempont a színhőmérséklet, amit Kelvinben adnak meg.

Palántaneveléshez a vegetációs (növekedési) időszakban inkább a fehér-kékes napfény árnyalat szükséges, 4000-6500K közötti értéket válasszunk. A fényforrást igyekezzünk ne túl távol, sem túl közel beállítani, fénytől függően kb. 30 cm az ideális távolság. A megvilágítás időtartama is fontos, növényeink fajtájától is függ, hogy mennyire van szükségük, de a növekedési szakaszban akár 16 óra is szükséges is lehet. Időkapcsoló segítségével pontosan és könnyen beprogramozhatjuk a megvilágítani kívánt órák számát.

Ezt a cikket a Knorr támogatta!

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.