Fontos ügyet támogatott a Lidl

Az áruházlánc ezúttal is szórakoztató, mégis figyelemfelhívó módon kérte közösségi oldalának követőit arra, hogy közösen támogassák a nehézsorsú állatokat.

Idén is nagy sikerrel zárult a Lidl Magyarország immáron negyedik Telitálka kampánya, melynek eredményeképpen az áruházlánc, vásárlóinak segítségével több mint kétmillió forint értékű, közel 10 tonna állateledellel támogatja a Noé Állatotthon Alapítványt, így mintegy félezer kisállat számára biztosítja az ellátást a következő két hónapban.

Az áruházlánc ezúttal is szórakoztató, mégis figyelemfelhívó módon kérte social média oldalának követőit arra, hogy közösen támogassák a nehézsorsú állatokat. Az idei kezdeményezés keretében egy virtuális kutya invitálta az állatbarátokat, hogy csatlakozzanak az akcióhoz azzal a céllal, hogy biztosítsanak számára elegendő élelmet. A vállalat ily módon is szerette volna felhívni a figyelmet a felelős állattartás fontosságára. Az összefogás sikerét mutatja, hogy közel tízezren csatlakoztak az adománygyűjtéshez, melynek eredményeképpen a Lidl, vásárlóival összefogva mintegy 10 tonna minőségi állateledellel közel 500 kisállat étkezéséhez járul hozzá.

Ez is érdekelhet!

Nagy változás jön a Lidlnél

„A Lidl Magyarországgal évek óta tartó együttműködés az Alapítvány számára rendkívül fontos. A tény, hogy a tíz tonna minőségi állateledellel segítenek minket, lehetőséget ad számunkra, hogy az erre szánt forrást felszabadítva így a rászoruló kisállatok egészségügyi kezelésére vagy további fejlesztésekre fordíthassuk” - mondta el Schneider Kinga, az Alapítvány szóvivője.

„A Telitálka kampány az áruházlánc társadalmi felelősségvállalásának az évek alatt egyik fontos programjává vált, hiszen valljuk, hogy az állatokról való felelős gondoskodás mindannyiunk kötelessége. Bízunk benne, hogy ezzel a támogatással még több kisállat kap esélyt az örökbefogadásra, hogy szerető környezetben élhessen” – emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.