5 fiatal magyar cukrász, akik fantasztikus desszerteket készítenek

Nehéz fizikai munka, édes eredménnyel. Cukrásznak lenni kemény hivatás, de a hálás pillanatok sem maradnak el: egy tortát, süteményt mindenki csodál – először szemre, aztán minden harapásra. A süti összeköt, ezért is fontos, hogy a vendéglátásban megjelenjenek azok az ambiciózus fiatal cukrászok, akik hajlandóak bevállalni a komoly fizikai és szellemi kihívást, és törik az utat az újhullámos édességek világában. Öt fiatal következik, akiknek érdemes odafigyelni a munkásságára.

  • Autodidakta cukrász a Michelin-csillagos Borkonyhában: Béres Anett

Sárközi Ákos műhelyében, a Borkonyhában alkotja immár hetedik éve szebbnél szebb tányérdesszertjeit Béres Anett. A Michelin-csillagos étterem konyháján valóban szabad a pálya, egy ilyen szakmai környezetben kevesebb a kötelező kör, mint egy hagyományos cukrászpálya lépcsőfokain haladva. Béres Anett márpedig teljesen más területről érkezett, nemzetközi gazdálkodást tanult az egyetemen, de végül győzött a szíve és a valódi érdeklődése, és a vendéglátást választotta hivatásául. Gyorsétteremben is dolgozott konyhai kisegítőként, majd egy hagyományos cukrászdában vállalt munkát, miközben a Borkonyhában sztázsolt (tanulva dolgozott). A többi már desszerttörténelem, idén a budapesti Gourmet Fesztivál egyik arca volt az Új generáció tagjaként. „Alapvetően rendkívül érzékeny és intuitív embernek tartom magam, de a konyhán egy igazi „náci” vagyok, ezzel a rendíthetetlen maximalizmussal pedig néha őrületbe kergetem a környezetemet" – nyilatkozta idén a fesztivál szervezőinek.

Béres Anett / forrás
  • Dusha Csenge Sütimizériája

Dusha Csengét éttermi cukrászséfként ismerjük. Szegeden tanulta ki a szakmát, és az itteni Katedrális Étterem és Kávézóban ismerkedett meg közelebbről a profi konyhák világával. Később a legendás budapesti ZONA-ban, majd az egykori belvárosi fine dining étteremben, az Innióban bontogatta szárnyait, majd ugyanezzel a csapattal, Tóth Szilárddal és Boldizsár Mátéval ment tovább a mára duplán Michelin-csillagos SALT Étterembe (1 csillaga + 1 Zöld-csillaga van). A SALT-os időszakban fogalmazott úgy, hogy „ezzel kelek és fekszem, vagy elméleti szinten, vagy konkrétan kiugrok az ágyból, és már itt vagyok". Eltökéltsége a MÁK-ba igazolása után is a régi, és a bloggermúltján kívül már egy saját kiadású könyvvel is büszkélkedhet, a Sütimizéria: ​Színek, ízek, emlékek 2015-ben jelent meg Szegeden.

Dusha Csenge / forrás
  • Somogyi Renáta, a fagylaltbajnok

Somogyi Renáta nevét öt évvel ezelőtt jegyeztük meg, amikor is bazsalikomos málna alkotásával az Év Fagylaltja-versenyen diadalmaskodott. A balatoni Bringatanya – Somogyi fagylaltműhely ifjú cukrászának versenyműve negyven cukrász hetvenkét fagylaltja között lett hazai bajnok. Renáta nem áll meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett országos versenyen: legutóbb idén januárban szerzett háromfős csapata élén bronzérmet a World Wide Gelato Fundation által szervezett fagylalt-Európa-bajnokságon. A meghívásos alapon működő versenynek ezzel kijutott a világdöntőjére: 2024 januárjában így Magyarország is ott lehet a fagylalt világkupán. A nemzetközi kézműves fagylalt-sikerek mellett továbbra is Gyenesdiáson, a Bringatanyán találjuk Somogyi Renátát és fagylaltjait. A környéken járva vétek kihagyni!

Somogyi Renáta / forrás
  • Maczák Anna, a Caviar&Bull üdvöskéje

Maczák Anna nem az önfuttatással és szerepléssel van elfoglalva, hanem a desszertjei fejlesztésével. A város egyik legjobb fine dining éttermében, a nagykörúti Caviar&Bullban kóstolhatjuk tányérdesszertjeit: ízekben és színekben tobzódó alkotásainak fő ihletői az egzotikus gyümölcsök, mogyoró és a csokoládék. Korábban Michelin-csillagos éttermek cukrászpályáján ált helyt, a budapesti Onyxban és Costes Downtwnban is. Versenymúltjában is kitűnt tehetségével, 2017-ben a Prágában megrendezett WACS Global Pastry Chef Challenge cukrászversenyen csapattársával dobogóra állhatott, és komoly eredmény, hogy továbbjutottak a malajziai világdöntőbe. A Caviar&Bull degusztációs menüinek vége sem laposodhat el, Maczák Anna tesz róla, hogy az utolsó akkordok is nagyot szóljanak.

Maczák Anna / forrás
  • Az idei Budapest desszertjét Vaslóczki Orsolyának köszönhetjük

A Sugar Design Cukrászda főcukrászának feketeribizlis-tonkababos-feketeszezámos süteménye a napokban lett a 2023-as Budapest desszertje, amit először az ezen a hétvégén zajló Édes Város fesztiválon lehet megkóstolni a Szent István Bazilika előtt. Vaslóczki Orsolyára még 2015-ben figyeltünk fel a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győzteseként, ekkor még az újpesti Horváth Cukrászda színeiben. A cukormentes Barackos buboréktorta után aztán 2017-ben egy hagyományos, cukros tortával duplázott a versenyen, a Balatoni habos mogyoró is győztes lett. Évek óta a Sugar! Design Cukrászdában alkot, idén a Budapest desszertje verseny legjobbját szállítva. A Paulay Ede utca Nagymező utcai végénél működő Sugar!-ban kóstolhatjuk a cukrász kreációit.

Vaslóczki Orsolya / forrás

Szerző: Haranghy Orsolya

Címlapkép: Borkonyha/Béres Anett

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért nem ajánlott télen 8 és 10 óra között szellőztetni...

Télen mindannyian szeretnénk friss levegőt a lakásba engedni anélkül, hogy közben a meleget is kiengednénk. Nem mindegy azonban, mikor nyitjuk ki az ablakot: a rosszul időzített szellőztetés többet árthat, mint használ. Mutatjuk, mikor érdemes télen ablakot tárni, hogy a levegő is felfrissüljön, és a fűtésszámla se szaladjon meg.

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...