Ezekkel a szendvicsekkel dobhatod fel a karácsonyi bulit

Ha szeretnéd finom falatkákkal feldobni a rendezvényedet, akkor megtaláltuk Neked a tökéletes cateringet.  

Amikor egy rendezvény vagyok, mindig kíváncsian várom, milyen kis falatkákat szolgálnak majd fel. Egy eseményt szerintem simán elronthat pár rosszul választott étel, így mindig is érdekelt a catering jelensége és működése.

Szerencsémre nemrég a Dear Budapest tulajdonosával, Juhász Biankával interjúzhattam, akit kifaggattam arról, mi inspirálta, mikor megalapította catering-cégét, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük az elején, és hogy hogyan készül el egy menüsör.

A műhelyükben tett látogatásunkról egy rövid kis videót is készítettünk nektek:

Honnan jött a Dear Budapest ötlete?

A Dear Budapest alapvetően egy bárként indult. Én előtte főszerkesztőként dolgoztam egy divatmagazinnál, így a divat és a dizájn nem állt tőlem messze. Akkoriban rendszeresen csináltunk rendezvényeket, ahová elég középszerű cateringeket kaptunk, illetve nehéz volt olyan céget találnunk, akik kisebb mennyiségben is kiszállítottak, és ennek ellenére is minőséget képviseltek.Szívesen rendeltünk volna egy-egy meetingre vagy kiállításmegnyitóra kisebb mennyiséget is, amivel úgy várhatjuk a vendégeinket, hogy arra büszkék lehessünk, de sajnos akkoriban nagyon nehezen találtunk jó partnert.

Hogy-hogy végül belevágtál a gasztro világába?

A lap, ahol dolgoztam értékesítésre került, így én is új utat választottam. Szerettem volna továbbra is dizájn- és alkotásvonalon maradni, ezért másik szerelmem a gasztronómia felé fordultam. Hosszas tervezés és inspirálódás után egy rendezvény alkalmával eszembe jutott egy kis szendvicsbár nyitásának ötlete.

Mik voltak az elején a legnagyobb nehézségek?

Amint elkezdtük a bárt, rájöttem, hogy nem értek annyira a vendéglátáshoz, mint ahogyan azt én gondoltam. Sokkal nehezebb ez a szakma, ezt tényleg tanulni kell, ide nem elég a józan paraszti ész.

Mégis belevágtál, és megnyitottátok a Dear Budapestet, ami eleinte egyfajta szendvicsbárként működött. Hogyan kezdtetek bele?

Az ember elképzeli, milyen szép lesz az enteriőr az étteremben, vidám pillanatok egy pohár borral, teli vendégekkel. Azonban ez ennél sokkal bonyolultabb, mint azt elsőre gondolnánk. Rengeteg munkával jár, hogy megtaláld a tökéletes alapanyagokat és a személyzetet, akivel dolgozni szeretnél, a milliónyi engedélyről pedig ne is beszéljünk. Az ilyen dolgok nagyon meg tudják törni az embert az elején. De szerencsére a család és a barátok támogatásával sikerült átküzdeni magam ezeken a nehézségeken, így megnyitottam a Dear Budapestet.

Mégis jött 1,5 évvel ezelőtt egy arculatváltás...

3 év működés után, mivel sokkal jobban kezdett pörögni a catering része, úgy döntöttem, hogy inkább csak erre összpontosítunk. A bár bezárásra került és megnyitottuk műhelyünket a Garay utcában – most már ez a fókusz. Folyamatosan próbálunk fejlődni, hogy még tökéletesebbek legyenek a termékeink és mindig aktuális legyen a kínálatunk, éppen ezért három havonta változtatjuk alapanyagainkat, a szezonnak megfelelően.

Hogyan készül egy menüsor?

Az ételeket jelenleg Horváth Ákos séffel közösen álmodjuk meg, hogy tökéletes legyen az ízek kombinációja. Először átküldi, mik az elképzelései, majd kiválogatjuk őket, és jöhet a próbafőzés, amin megkóstoljuk és eldöntjük, melyek kerüljenek fel a menüsorra. Egyébként mindent itt készítünk el a műhelyünkben, és arra is nagyon odafigyelünk, hogy a megfelelő alapanyagokból készüljenek az ételeink. Gyakran látogatunk ki a piacra is, hogy helyi termelőktől vásároljunk – ezt is mindig figyelembe vesszük, mikor kiválasztjuk az ételeket.

A szendvicseken kívül miket lehet még nálatok rendelni?

A szendvicseken kívül vannak még mini tarte-jaink, amiket leginkább kiállításmegnyitókra szoktak rendelni, mivel ez egyetlen egy falatka, így nem hagy morzsát. Vannak ezen kívül salátáink, amik szintén szezonálisak, mártogatóink illetve desszertjeink –ezeket mind ugyanúgy Ákossal álmodjuk meg.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.