Oviból suliba: így segíts a kicsinek, hogy ne legyen trauma az első osztály

Az óvodából az iskola első osztályába való beilleszkedés minden gyerek számára nagy változás, és sokszor igen megterhelő lelkileg, ezért is fontos felkészítenünk őket az első osztályra.

Szülőként rengeteg mindenre kell figyelned, ha most megy a gyereked óvodából iskolába. Ezekre ügyelj, hogy könnyebbé tedd a fiad, lányod beilleszkedését, és persze a saját életedet is.

Biztosítsd arról, hogy minden rendben lesz!

Gondolj bele, a legtöbben még felnőttként is félünk az új helyzetektől, és sokakat még a hideg is kirázza a változás szótól. A gyerekeknél sincs ez másként: életük egyik legnagyobb változása előtt állnak, milliónyi kétellyel, kérdéssel magukban. Ha nem tudnak semmit arról, hogy mi vár rájuk, bizonytalanok lesznek, és szinte garantált, hogy nem szívesen mennek majd iskolába, esetleg rossz élményként indulnak el reggelente a suliba. Legyen a nyár utolsó hete egy izgalmas, várakozásokkal teli időszak inkább.

Így készítsd fel a gyerekedet az első osztályra

Beszélj a gyerekednek a suliról, arról, hogy miért lesz jó neki, mesélj a tantárgyakról, a tanítókról, a saját élményeidről, és sétáljatok el az iskolához is az egyik nap. Mindezek mellett a szabályokat és a feladatokat is mondd el, mesélj a napirendjéről, de semmiképp se érezze fenyegetésnek. Fontos, hogy ne szépítsd a helyzetet, vagyis az előnyök mellett a hátrányokról is beszélhetsz, vagyis leginkább arról, hogy nem lesz annyi ideje játszani, és a délutáni alvás is megszűnik, de nyugtasd meg, hogy helyette új és érdekes dolgokat tanul majd, valamint új barátokat szerezhet.

Legyen új napi rutinja

Fontos, hogy segíts kialakítani a gyerekednek a hétköznapi rutint, ezzel együtt az új életritmusát. Az ébredés, a délutáni tanulás, a táskába történő bepakolás, a fürdés és a lefekvés időpontját minden nap ugyanakkorra időzítsd. Eleinte biztos, hogy többet kell figyelned rá, de ha következetes maradsz, akkor mindkettőtöknek könnyebb lesz az élete hosszú távon. Biztosítsd számára, hogy a játékra is legyen ideje, és lehetőség szerint minden nap menjetek ki a szabad levegőre.

Emellett fordíts gondot az étkezésére is: a főétkezései mellett a tízóraija is tartalmazzon rostot, zöldséget, gyümölcsöt valamint fehérjét, és a cukros üdítők helyett vizet, gyümölcsteát, frissen facsart, préselt gyümölcsleveket adj neki. Tudjuk, a gyerekek rendszerint a cukros ételeket, italokat szeretik a legjobban, de fokozatosan megismertetheted vele a natúr magvakat, és készíts olyan süteményeket, turmix italokat, amikbe nyírfacukrot, eritritet vagy steviát teszel.

Dicsérd meg sokszor!

Talán nem újdonság, hogy egy kiegyensúlyozott gyerek könnyebben illeszkedik be az iskolába, és magabiztosabb, bátrabb az új közegben.

Már azzal is sokat tehetsz, ha nem támasztasz túl nagy elvárásokat a gyerekeddel szemben, és nem nyomod agyon a saját követelményrendszereddel.

Helyette segítsd a fejlődését, adj neki kisebb feladatokat, mint amilyen a növények locsolása vagy az asztal letörlése, ugyanis ezek a házimunkák fejlesztik a megfigyelő- valamint az emlékezőképességet is. Ha elvégezte a feladatait, ne vedd természetesnek, pláne ne viselkedj úgy vele, mintha a világ legegyértelműbb dolga lenne, hogy például rendet tesz, inkább jutalmazd, dicsérd, így azon kívül, hogy cserébe egy csillogó szempárt kapsz, motiválod és segíted is képességei fejlődését.


Még több segítség sulikezdéshez:

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!