Előzd meg a katasztrófát!

Nemcsak a tűz, a víz vagy a gáz, de a baktériumok is veszélyt jelentenek konyhánkban. Most következzenek a legrizikósabb bajforrások!

A családi élettér központi helyisége a konyha – itt főzünk, eszünk, kávézunk és cseverészünk a családtagokkal vagy a barátnőkkel, miközben sokszor sürögnek-forognak körülöttünk a gyerekek. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy ez a környezet biztonságos legyen mindenki számára.

Pára- és szagelszívók

Könnyen bacitelep válhat ezekből a készülékekből is, többek közt a felszálló gőz miatt. Sőt, bármilyen félelmetes is, de akár be is gyulladhatnak az olajoknak, zsíroknak és a rengeteg oxigénnek köszönhetően. Így mindenképp tisztítsuk őket rendszeresen, és az előírásokat figyelembe véve cseréljük a szűrőt!

Konnektorok

Célszerű, hogy a konnektorok minél magasabbra kerüljenek, egyrészt a víz, másrészt a gyerekek biztonsága érdekében. Ha nem épp most készül a konyhánk, sajnos ezzel már nem tudunk mit tenni, maximum annyit, hogy egy úgynevezett „vakdugót” teszünk a konnektorba. Fontos még, hogy egy aljzatra ne kössünk több nagyfogyasztót, hiszen a túlterhelés is okozhat tűzet.

Hűtőszekrény

Ez a baktériumok egyik kedvenc játszótere! A hűtő tartalmának rendszeres ellenőrzésével és tisztántartásával azonban rengeteget tehetünk ellene. Nem más a helyzet a mélyhűtővel sem, hiszen ott sem tarthatjuk az ételeket a végtelenségig. Figyeljünk a lejárati dátumokra!

Mosogatógép

Ha nagyon magas hőfokon futtatjuk a programokat, óvatosan nyissuk ki a gépet, mert a felszálló forró gőz akár égési sérüléseket is okozhat. Emellett rendszeresen tisztítsuk meg a gép szűrőjét is, és néha futtassunk le egy-egy ecetes tisztítóprogramot. Mivel ezek a gépek igen alacsonyan vannak, ügyeljünk, hogy ha éles tárgy van a gépben, a gyerekek ne tudjanak könnyedén hozzá férni.

Mosogató

Talán mondanunk sem kell – amellett, hogy a felületét tisztántartjuk, a lefolyóra is ugyanolyan gondot kell fordítanunk a baktériumok miatt. A mosogatószivacsot, konyharuhákat, keféket és kéztörlőket sűrűn cseréljük illetve mossuk! Az is nagyon fontos, hogy ezeket az eszközöket mindig csak egy dologra használjuk, vagyis ne töröljük a pultot azzal a szivaccsal, amivel mosogatunk, stb. Az edényeket, tányérokat pedig lehetőség szerint inkább a levegőn, a szárítón szárítsuk, és felejtsük el a törölgetést, mert a törlőrongy sem túl higiénikus megoldás.

Tűzhely

A tűzhely a konyha legveszélyesebb gócpontja, a forró felületek, ételek, zsír, olaj, tűz és gáz mind-mind okozhatnak személyi sérüléseket, még akkor is, ha gyakorlott háziasszonyként teszünk-veszünk a konyhában. Elég, ha egy pillanatra elvonja valami a figyelmünket, például gyermekünk. Így főzés közben saját magunk és az ő védelmében a lábasok mindig kerüljenek közelebb a falhoz, és fogóik is befelé nézzenek. Olaj és textilek soha ne kerüljenek a tűzhely közvetlen közelébe! Mindig szellőztessünk!

Pultok és munkafelületek

Ezek azok a platformok, amelyek sokszor közvetlenül érintkeznek az étellel, így tisztántartásuk különösen fontos. Ha kisgyerek van a családban, szintén fokozottan ügyeljünk, hogy mit tárolunk a pulton!

Konyhai kütyük és kisgépek

A legtöbb kisgép már önmagában egy-egy veszélyforrást jelent. Fontos, hogy kábeleik jó állapotban legyenek. Ha a gép forró pl.: grill- és melegszendvicssütők, mindenképp tegyünk alájuk hőálló tálcát vagy lapot, és mindenképp olyan helyen tartsuk, ahogy a gyerekek nem érhetik el.

Tárolók és fiókok

Fontos, hogy mindig rendet tartsunk a tárolókban, és nemcsak a könnyebb átláthatóság miatt, hanem mert egy rosszul berakott késsel például könnyen megvághatjuk magunkat. A vegyszerek és tisztítószerek elrejtése is nagyon fontos, elsősorban a gyerekek vagy épp a háziállatok testi épsége miatt. Az ajtókra, fiókokra és bútorsarkokra is tegyünk biztonsági zárakat és egyéb szükséges védőfelszerelést.

Padló

A konyha padlóját legtöbbször hidegburkolat fedi. Ez a takarítás szempontjából a lehető legpraktikusabb megoldás, azonban ezek a felületek könnyen csúszóssá válhatnak a kiömlött víz, olaj és egyéb folyadékok miatt. Egy felcsavarható, de könnyedén letapasztható szőnyeg ilyenkor jó megoldás lehet. Sokan az ételt – hely híján – a padlón hűtik, ilyenkor fokozottan figyeljünk, hogy elkerüljük az esetleges baleseteket!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ha valami egészséges édességre vágysz, ne keress tovább – Leteszteltük...

A diéta alatt nagyon nehéz olyan édességet találnunk, mely nemcsak kalóriaszegény, de finom és egészséges is. Szerencsére ma már vannak olyan termékek a piacon, melyek megfelelnek ezeknek az elvárásoknak. A szerkesztőségünknek most volt szerencséje megkóstolni a Good Calories termékeit, melyek minden eddig említett jótulajdonsággal rendelkeznek. Nézzük, mi volt a véleményünk!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van...

Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. 2024-ben az átmenti szabályok szerint még a 30 és 41 év közötti nők esetében is van esély a kamatmentes hitelfelvételre – hívta fel a figyelmet Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ünnepi bevásárlás egyszerűen!

Az ünnepi készülődés nemcsak ráhangolódást, de komoly szervezést is igényel. Szerencsére nálunk, az ALDI-ban mindent megkaphatsz, amire csak szükséged lehet, legyen szó a karácsonyi vagy épp szilveszteri menü alapanyagairól, a kedvenc süteményed hozzávalóiról, otthonod ünnepi dekorációjáról vagy a családodnak és barátaidnak szánt ajándékokról – velünk időt és nem kevés pénzt is spórolhatsz.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ennyibe kerül egy vacsora Rácz Jenőnél vagy Sárközi Ákosnál –...

Amióta a kereskedelmi tévékben főműsoridőben vetítenek gasztros realityshow-kat, többek számára lett vonzó a fine dining éttermek magasra pozícionált világa. Ha egész évben nem is költünk ilyen élményekre, az év végi ünnepek idején jól jöhet ajándékötletként. Olcsó menüket nem ígérünk, emlékezetes gasztroélményeket annál inkább!

Régi házi sütemények karácsonyra

Méteres sütemény, zserbó, flódni vagy porcukorban forgó hókifli. Ki ne ismerné ezeket a régi, házi süteményeket, melyek a karácsonyi süteményes tálca sztárjai?