Elképesztő összegeket kereshetnek márciustól a LIDL dolgozói

Óriási összeget fordít a dolgozói bérek emelésére a LIDL, az üzletlánc összesen 7,3 milliárd forintot fordít a fejlesztésekre. 

A Napi.hu híre szerint a Lidl idén 7,3 milliárd forintot fordít a dolgozói bérek emelésére, így egy bolti eladó akár havi bruttó 380 ezer forintot is kereshet. A Napi.hu Tőzsér Judittal, a Lidl Magyarország kommunikációs vezetőjével készített interjút, melyben az is kiderült, mennyit kereshet egy targoncavezető, és mi a célja az ez évi béremeléseknek.

A Lidl Magyarország ma már közel hatezer embernek ad munkát országszerte, akiket a boltokban és a logisztikai központokban teljes munkaidőben, napi 8 órában foglalkoztat. A márciustól kezdődő béremelések minden Lidl-dolgozót érintenek, a béremelések mértéke a különböző pozícióktól függ, azonban a dolgozók többsége még így is havonta akár több tízezer forinttal nagyobb fizetést kap, mint tavaly.

Tőzsér Judit elmondta, a kezdő bolti eladók bruttó havi 280-301 ezer forintos fizetést kapnak, azok pedig, akik már több mint három éve dolgoznak ebben a pozícióban, a havi fizetés 313-335 ezer forint közé esik. Ebbe az összegbe beletartoznak a béren kívüli juttatások is, a pótlékok viszont –amelyek egy-egy dolgozónál tavaly átlagosan 45 ezer forintot tettek ki– nincsenek belekalkulálva ebbe az összegbe.

Ennek következtében a kezdő bolti dolgozók a mostani üzleti évben 325-346 ezer forint, a három év tapasztalattal rendelkezők pedig 358-380 ezer forint bruttó fizetéshez jutnak hozzá havonta.
A logisztikai központokban dolgozók kezdőként 290-328 ezer forintos fizetést kapnak, három év után pedig havonta 343-396 ezer forintot, béren kívüli juttatásokkal együtt. Az itt dolgozó munkavállalóknál erre az összegre még szintén rájönnek a pótlékok, amely tavaly átlagosan 67 ezer forint volt, így az itt dolgozók havi bruttó fizetése a kezdőknél 357-395 ezer forint lehet, a több mint hároméves tapasztalattal rendelkezőknél pedig 410-463 ezer forint közé esik a bérezés.
A kezdő targoncavezetőknél 316-349 ezer forint a havi bruttó, akik több mint három éve csinálják ezt, azok 371-433 ezret kapnak a béremelésnek köszönhetően. Ezt növelik a pótlékok, amelyek átlaga az esetükben 72 ezer forintra rúgott. Vagyis 388-504 ezer forintos bruttó bért is kaphat egy targoncavezető, függően attól, kezdő vagy legalább hároméves múlttal rendelkezik - nyilatkozta Tőzsér Judit a Napi.hu-nak.
Az egyik legkiemelkedőbb fizetés három év után a boltvezetőket illet, ők béren kívüli juttatásokkal együtt havi bruttó 704-767 ezer forintot kereshetnek, ez az összeg pedig az ő kezdő fizetésüket 40 százalékkal haladhatja meg. A beosztás mellé autó és magán-egészségügyi ellátás is tartozik.

via Napi.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.