Elárulta a szakértő, hogy mikor tetőznek az élelmiszerárak

Végre kiderült, hogy pontosan meddig terheli majd a pénztárcánkat a nagybevásárlás.

A jelenlegi gazdasági helyzetről és az élelmiszerárak alakulásáról kérdezte a Portfolio Hollósi Dávidot, az MKB Bank és a TakarékBank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatóját.

Egy ideig még nagy anyagi terhet jelent majd a bevásárlás

Hollósi Dávid úgy véli, hogy hamarosan mérséklődni fognak a világpiaci árak, ez pedig könnyebbséget jelent majd. Az élelmiszerárak azonban még csak most fognak tetőzni.

Sok év után 2022-ben azt láthattuk, hogy egyszerre és nagyjából azonos mértékben emelt árat a teljes élelmiszer-termékpálya: a mezőgazdasági termelői kör, az élelmiszeripar és – ami fogyasztóként minden bizonnyal a legfájdalmasabb – a kiskereskedelem is. Vagyis a bolti árak emelkedésében csaknem teljes mértékben tükröződött a 2021-ben kezdődött árutőzsdei boom

– magyarázta a szakértő.

Az előrejelzések szerint március környékén tetőznek az árak, tehát egy ideig még bírniuk kell a fogyasztóknak a magas árakat.

Amennyiben idén nem lesz a tavalyihoz fogható rendkívüli aszály, nem súlyosbodik tovább az orosz–ukrán konfliktus, kitart az inputárak stabilizálódása, akkor – azt gondolom – 2024-re jutunk el oda, hogy ismét kisebb teher lehet a bevásárlás

– mondta Hollósi Dávid.

És, hogy miként tudnánk a jövőben kivédeni a hirtelen elszálló élelmiszerárakat? A szakértő szerint az lehetne a megoldás, ha saját magunk által gyártott élelmiszerkészletekkel rendelkeznénk a jövőben, hogy fel se merüljön a kérdés, lesz-e elég élelmiszer, és ha igen, milyen áron.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.