Újabb jelentős drágulás jön júliusban a hazai boltokban

Egy új rendelet miatt jelentősen megemelkedhetnek az alapvető élelmiszerárak júliustól.

Akár négy százalékkal is drágulhat az élelmiszer az új, kiterjesztett gyártói felelősség miatt, a csomagolóanyagok után fizetendő új iparági teher bevezetése után, írja a Forbes.hu.

Ennyivel emelkednek júliustól az élelmiszerárak

A vásárlók húzzák a rövidebbet

Az új rendelet mintegy 120 milliárd forintos kiadást jelent az élelmiszeriparnak.

A csomagolóanyagoknál háromszoros, vagy akár tízszeres a jövőben fizetendő díj az eddigiekhez képest. Általánosságban beszélve pedig a legtöbb anyag esetében öt-hatszoros szorzók lépnek életbe júliusban (a joghurtospohárra jutó 50-60 filléres teher két hét múlva már 2,5 forintra emelkedik).

A költségnövekedést ezért minden szereplő megpróbálja majd áthárítani, amely érezhető drágulást jelent majd a fogyasztói árakban is.

– olvasható a cikkben.

Az aggódó iparág szeretné elhalasztani a jogszabály bevezetést, ám ennek elég kevés az esélye, hiszen két hét múlva már életbe is lépne a szabályozás.

„Egy raklap liszt például papírzsákokat tartalmaz, ráadásul zsugorfóliával is körbe van tekerve a biztonságos mozgatás érdekében. Mostantól tehát ezek után is fizetni kell, ahogy a késztermék csomagolása után is" – teszi hozzá a lap.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.