A legtöbb gyerek számára negatív emlékként marad meg a mandulaműtét és az azt követő lábadozás időszaka. Az ő szüleiknek szeretnénk tippeket adni a túléléshez.
Van egy ismerősöm, aki váltig állítja, hogy élete egyik legjobb élménye volt mandulaműtét ötévesen: kapott nyugtatókat, amitől fantasztikus hallucinációi voltak hercegnőkről és delfinekről, a szülei napokig a kedvét lesték, és annyi fagyit ehetett, amennyit csak akart. Sajnos az én kislányom nem pont így élte meg a műtétet. Bár a beavatkozás előtti egy órában a nyugtatók hatására ő is egészen kellemesen érezte magát, a falon lévő sellőmatricákat látni vélte repülni, sőt az egyikük invitálta is, hogy tartson velük, ő pedig készségesen szárnyra kelt – elmondása szerint. És ezzel vége is a pozitívumoknak a műtéttel kapcsolatban, valószínűleg az átlagosnál kicsit rosszabbul élte meg az altatást, nagyon rosszul ébredt, és a fájdalom mellett ez is rányomta a bélyegét az elkövetkező napjainkra.
Hogy gyorsan felépüljön és újra megerősödjön, elsősorban innia volt fontos. Ilyenkor leginkább hideg, szénsavmentes vizet ajánlanak az orvosok, esetleg jól behűtött teát. Az első napokban még mindenképpen ódzkodjunk a savanyú, rostos gyümölcslevektől, mert azok marhatják a kicsik sebes torkát. Emellett figyeljünk oda, hogy ne szívószállal vagy csőrös palackból igyon a kis a beteg, mert a szívóhatás szintén felsértheti a friss sebet. Tehát inni, inni, inni. Bármilyen egyszerűnek hangzik, ez a legnehezebb része a lábadozásnak, mert a nyelés bizony fáj.
Az evés már másodrendű kérdés, mert étel nélkül még napokig vígan (vagy kevésbé vígan) el lehet éldegélni, de folyadék nélkül aligha. Viszont ha már az éhségérzet is felmerül a gyermekben, akkor fontos, hogy főként pépes, krémes, puha ételekkel kínáljuk őket. A darabos, kemény falatok felsérthetik a friss sebet, ami amellett, hogy fáj, még a gyógyulást is lelassítja. Itt van hát az ideje a krémleveseknek, szétfőzött főzelékeknek, a krumplipürének, kuszkusznak. Mivel icipici adagokat tudnak csak ilyenkor elfogyasztani, mi minden étkezéskor mindennel sorban kínáltuk, egy kis sütőtökleves, egy kis húsleves, egy kis szétfőzött tészta, egy kis tejföl, joghurt, kefir. Persze egy kanál után mindent elutasított, de mire mindent végigkóstolt, már biztosan volt valami a pocakban.
Talán az egyetlen jó dolog a mandulaműtétben, hogy ilyenkor korlátlanul lehet falni a pudingokat, krémtúrókat, és természetesen a fagyit. De ugyan kinek van ilyenkor ehhez kedve? Annyira készülnek rá, hogy na, majd ha kiveszik a mandulámat, anya, akkor aztán "egycsillió" meg 29 doboz fagyit fogok megenni csak reggelire! Bár úgy lenne, de végül már annak is örülünk, ha lecsúszik belőle egy falat.
Sajnos a mandulakivétel sok gyerek számára megkerülhetetlen beavatkozás, ha sor kerül rá, készüljünk fel előre lelkileg a kicsi fájdalmára, és a konyhában pedig a megváltozott igényekre, hogy elviselhetőbbé tegyük számukra ezt a – szerencsére csak – néhány napot.
Még egy utolsó apróság. A gyerekek, különösen, ha betegesek, fáradtak, nyűgösek, a legapróbb dolgokon is ki tudnak akadni, ami kicsit is eltér az általuk megszokottól. 10 perc sírás elalvás előtt, mert át mertük húzni a párnája huzatát, 20 perc hiszti, ha egy árnyalattal világosabbra festettük a hajunkat, és felháborodott éhezés, ha egy új tányéron tálaljuk a tejbegrízt. Ne ilyen helyzetekben kísérletezzünk hát, nem vezet az semmi jóra.
A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!
A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...
Legújabb kvízünkben az ételnevek helyesírását tesszük próbára. Vajon te pontosan tudod, hogyan kell helyesen leírni a legismertebb nemzetközi fogásokat? Most kiderül, mennyire vagy magabiztos a konyhában – legalábbis a betűk szintjén.
Egy egyszerű, természetes módszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz a vízkőtől.
Csak citromra és szódabikarbónára van szükség, a vízforraló magától kitisztul.
Most van idő sütni-főzni, és segítséget is lehet kérni a családtól! Páratlan ünnepi menünkben készül hidegtál, kiadós halászlé és még egy új, trópusi ízvilágú mézes krémessel is megpróbálkozunk!
A Lidl Magyarország Kft. a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve elővigyázatosságból visszahívta egy népszerű termékét a boltok polcairól.
Ha szereted a süteményeket, na meg a karácsonyt, akkor ez a kvíz biztos nem fog nehézséget okozni. Lássuk, hány karácsonyi süteményt ismersz fel a képekről!
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Nálunk minden Karácsonykor ez a menü.
Nagyon szeretjük a kacsát. Addig-addig kísérleteztem a sütéssel, míg rájöttem erre a módszerre. Ahogy írtam a receptben, teljesen kisül a ...