Ezt nassold a gépen, ha rosszul vagy a repüléstől

Végre itt van a szuper egyszerű és olcsó megoldás a kellemetlen repülési rosszullétre.

Ha veled is gyakran előfordul, hogy repülés közben rosszul leszel, akkor ez a cikk neked készült, mert úgy tűnik, hogy egy tanulmány végre sikeresen megállapította a jet lag és a repülési rosszullét „ellenszerét".

Ezt nassold a gépen, ha rosszul vagy a repüléstől

A csoki és a chili is enyhíthet a rosszulléten

Nemrég az ausztrál Qantas légitársaság és a Sydney-i Egyetem Charles Perkins Központja egy közösen készített tanulmányban vizsgálták meg, hogy mely élelmiszerek segíthetnek csökkenteni a repülési diszkomfort-érzetet.

Ez pedig nem más, minta csokoládé!

A légitársaság a London-Sydney járaton utazó önkéntesek segítségével járt utána a megoldásnak. A résztvevőknek különféle világítást, alvási rendet és étkezési időpontokat kellett kipróbálniuk hogy kiderüljön, mi javíthatja a hosszú távon közlekedő járatok utasainak élményét.

„A csoki mellett a chilit is megnevezték, mint olyan összetevőt, amely segíthet az utasoknak, így valószínűleg a légitársaság új „anti-jetlag” programjának részeként étlapra kerül majd a járaton" – írja az nlc.hu cikke.

A kutatók szerint a csokoládénak köszönhetően az agyban található triptofán nevű aminosav termelése könnyebb lesz, emiatt pedig az utasok könnyebben tudnak pihenni és aludni.

Forrsáunk volt.


Ezeket a helyeket is látogasd meg idén nyáron:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...