Azonnali hatállyal betiltottak egy magyar ásványvizet - Rákkeltő lehet!

Azonnali hatállyal bezáratták a gyárat, mert a kút, ahonnan a gyógyhatású ásványvizet nyerik, rákkeltő anyaggal szennyezett.

A gyógyhatásúnak mondott Borsodi Vízben, egy PVC gyártásához is használt vinil-klorid vegyületet mutattak ki, amely a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag. Szalay László, a Borsodi Víz tulajdonosa elmondta: a bezárás előtt kezdett működni a több tízmillió forintért vett új gyártósor, amivel megsokszorozhatták volna a termelést, és költséghatékonnyá vált volna az ásványvíz előállítása.

Így még inkább ökölcsapásként ért minket a hír. A korábbi visszajelzések azt mutatták, nyugodtan ölhetek pénzt a vállalkozásba, hiszen az ország minden területéről érdeklődtek a termék iránt. Borsodban legendás híre volt a Borsodi Víz jótékony hatásának, keresték az emberek, és sikerült a legnagyobb élelmiszerláncok polcaira is eljuttatni a palackjainkat. A munkások többségét el kellett bocsátanom, de a fejlesztési kölcsönt ugyanúgy fizetnem kell, mintha folyna a termelés” – magyarázta a Blikknek.

Németh Csaba igazságügyi szakértő már 30 éve vizsgálja azt a területet, ahol a cég kútja is található. Véleménye szerint, kirívó környezetszennyezés történhetett ezelőtt a közeli BorsodChemnél.

„Ki merem jelenteni, hogy mérgező vegyület került a talaj mélyebb rétegeibe, és az most érte el a kút környékét. Régen ugyanis, amikor még az állam volt a Borsodchem tulajdonosa, úgy ítélték meg, hogy a veszélyes anyagok tárolásához nincs szükség betonmedencékre, agyagmedencét használtak, ezeket egy ideig nem szigetelték” – mondta.

A BorsodChem vitatja az ásványvíz-forgalmazó állításait, így bírósági eljárás derítheti ki, hogyan kerülhetett a szennyezés a talajba.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Az eredeti korhelyleves

A klasszikus korhelyleves valójában inkább egy kiadós főétel, mint egy leves: a savanyú káposztából főzött kolbászos fogás a magyar konyhaművészet egyik ismert és népszerű étele. ...