Valljuk be, még akkor is megkívánjuk a sorozatban szereplő ételeket, ha tudjuk, valójában miből is készülnek. Sokkal inkább művészeti alkotások, mintsem hétköznapi csemegék. Nagy gonddal, ízléssel és időráfordítással készíti el ezeket Hannibal Lecter, és szinte minden epizódban láthatunk tőle újabb és újabb csodákat. Talán ez az egyetlen mozzanata a sorozatnak, amikor némi érzelem vagy épp büszkeség mutatkozik meg a karakterén.
A harmonikusan megterített asztal klasszikus, letisztult étkészleteivel, az óriási csokor friss virággal és bíborvörös borosüvegeivel úgy vonz bennünket, mint méhet a virág. Olyan, akár egy csapda, amit nekünk állítottak fel. Talán nem véletlenül…
Az asztal mintha magát Hannibalt szimbolizálná – tiszta, intelligens, úrias, és annak ellenére, hogy egy beteg elme, mégis van benne valami vonzó. Látszik rajta a művészet szeretete. Minden alapanyag és kellék egy-egy apró, de tökéletes részlete a harmonikus kompozíciónak. Nem hivalkodó, nincsenek barokkos túlzások, a fókusz mindig az ételeken van, amelyek leginkább egy szoborcsoporthoz, vagy egy napjainkban oly divatos installációhoz hasonlítanak.
Hannibal nem csak úgy összedobja az ételt: ha kell, órákig decensen pepecsel a tökéletes eredmény eléréséig. Ha szükséges, az alapanyagokat egyenként faragja ki a neki tetsző formában és rendezgeti a tányéron addig, míg az embernek már nincs szíve megenni.
De menjünk csak közelebb!
Mintha egy festővásznat néznék, egy egységet, és csak mikor közelebb megyünk a képhez, látjuk csak valójában a művész rejtett és egyedi „ecsetvonásait.” Ekkor vesszük észre az itt-ott elrejtett kissé szürreális kellékeket, mint a dekoráció egyes elemeit: egy agancs, egy állati koponya, sül-tüske, madártollak, és számtalan olyan elem díszíti ételeit, amit mi valószínűleg nem tennénk az asztalra.
Ha megkívántad Hannibal Lecter konyhaművészetét, pillants rá Dr. Hannibal Lecter szakácsprofiljára. (X)
