30 kilogrammnyi gyanús ételt találtak a Nagyi Palacsintázójában

Komoly élelmiszer-biztonsági és higiéniai hiányosságokat állapítottak meg egy budai palacsintázóban.

Számos ponton megsértette a jogszabályokban előírt élelmiszer-biztonsági és higiéniai követelményeket az a fővárosi palacsintázó, amelyben június derekán tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei:

  • a vendéglátó üzlet valamennyi helyisége és berendezése erősen szennyezett volt.
  • nem működtették a kötelezően előírt HACCP rendszert.
  • nem volt biztonságos az ételkészítési technológia, továbbá nem volt megfelelő a takarítási utasítás sem
  • a személyzet élelmiszerbiztonsági oktatásáról nem tudtak igazoló dokumentumot bemutatni
  • a hűtő- és fagyasztó berendezéseket jeges, szennyezett és rozsdás állapotban, több esetben belső világítás nélkül használták.
  • a hűtőkben fedetlenül tárolták egymás mellett a túrókrémet, a milánói makarónit, a gyümölcssalátát, a tejszínes-sonkás gombakrémet és a sertéspörköltet, esetenként az ételek előkészítéséhez használt kanállal együtt.
  • a tálalópulton szintén fedetlenül, szennyeződésnek kitéve kínálták a kakaóport, diót, mézet és mogyorókrémet.

Az ellenőrök 30 kg jelöletlen, nyomon követhetetlen készételt különítettek el, egyúttal elrendelték annak megsemmisítését. A helyszínen tapasztalt súlyos, a fogyasztók egészségét veszélyeztető hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették az étterem ételkészítő és –forgalmazó tevékenységét.

A vendéglátóhely a cégadatok alapján a Nagyi Palacsintázója, amely ételkészítő tevékenységét csak akkor folytathatja, ha a 24 órás üzemeltetéshez igazított takarítási utasítást kidolgozták, a másik üzletben előre megsütött palacsinta készítésére épített technológiát biztonságossá tették, a HACCP rendszert átdolgozták, a dolgozók soron kívüli élelmiszerbiztonsági oktatását elvégezték és a rendezett üzletet, valamint a biztonságos üzemeltetéshez feltételül szabott dokumentumokat a NÉBIH szakembereinek bemutatták.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható.

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezt a két reggelit ajánlja egy kardiológus, ha jót akarsz...

A reggeli nemcsak energiát ad a nap indításához, hanem hosszú távon a szív- és érrendszer egészségére is hatással lehet. Szakértők szerint azok, akik rendszeresen kiegyensúlyozott reggelit fogyasztanak, kisebb eséllyel küzdenek szív- és érrendszeri betegségekkel, 2-es típusú cukorbetegséggel vagy anyagcsere-problémákkal.

Melyik kenyér a legjobb magas vérnyomás esetén? Megmondják a dietetikusok

Az vagy, amit megeszel - és ez természetesen a kenyérre is igaz, hiszen legtöbben minden nap fogyasztjuk. Azt már tudjuk, hogy mi az, amit nem érdemes leemelni a polcról, ha a pékségben válogatunk (a finomított, adalékanyagoktól hemzsegő, felfújt, élesztős, puha fehér szeletelt kenyereket semmiképp), de arról, hogy mely kenyerek a legegészségesebbek, sokat lehet vitatkozni. Ezúttal dietetikusok emelték a legjobbat, rájuk pedig érdemes hallgatni.

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...