11féle sertésvirslit teszteltünk, hogy tudd, melyiket válaszd szilveszterre

Itt az év utolsó pár napja, irány a virslispult, hogy szilveszterkor jól belakjunk vele. Le is teszteltünk tizenegy sertésvirslit, nézd, melyik nyert!

A virsli a lencse társa év végén - szinte minden háztartásban fogyasztunk belőle. Mi most úgy döntöttünk, a sertésvirsliket szemlézzük. Jó tudni, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv húskészítményekre vonatkozó, 2017 augusztusa óta hatályba lépett változtatása szerint

a virsliknek minimum 51% húst kell tartalmazniuk. Ha ennél kevesebb hús van egy termékben, az nem nevezhető virslinek.

A gyártók természetesen reagáltak a szigorításra, ezért manapság egyre több egyéb elnevezésű terméket találunk a boltokban: 'hot dog', 'rudacska', különféle 'készítmények' jelentek meg a polcokon. Fontos változás még, hogy a csontról mechanikusan lefejtett hús (MSM) mennyisége nem haladhatja meg a 10 százalékot.

Mi most TIZENEGYFÉLE sertéssvirslit szedtünk össze, főztünk ki és pontoztunk egy vaktesztelést és -kóstolást követően, ahol a külalak (szín, állag, külső jegyek) és az ízélmény számítottak. Öten tesztelünk, egy virslit 1-5-ig lehetett pontozni, a maximálisan adható pontszám így 25 volt.

A tesztelés tehát vaktesztelés volt, a véleményünk nem szakmai, hanem szubjektív.

Jöjjenek a tesztalanyok, nem a helyezés szerinti sorrendben:

1. ALDI Frankfurti Hámozott 400 gr / 719 Ft

1798 Ft / kg

Hústartalom: 80%

Külső: füstös illat, ruganyos, sötétbarna, kemény héj, szivacsos állag

Íz: enyhe sertésíz, füstös íz, fura, szúrós mellékíz, fűszeres, nem rossz

Pontszám: 18,5

2. HERZ Gourmet Frankfurti 180 gr / 399 Ft (CBA-ból)

2217 Ft / kg

Hústartalom: 65%

Külső: világos, fűszeres illat, ruganyos, túl rózsaszín, retró

Íz: sós íz, paprikás mellékíz, párizsiíz, íztelen

Pontszám: 12,5

3. LIDL PIKOK Füstölt Virsli 200gr / 279 Ft

1395 Ft / kg

Hústartalom: 83%

Külső: füstös illat, sima, selymes állag, roppanós, világos

Íz: füstös, húsos íz, sertésíz, finom

Pontszám: 15,5

4. LIDL DULANO Sertés Würstchen 500 gr/ 899 Ft

1798 Ft / kg

Hústartalom: 81%

Külső: élénk rózsaszín belső, sötétbarna külső, tömör, sűrű, roppanós

Íz: sós, sertésíz

Pontszám: 12

5. PICK Frankfurter 180 gr / 349 Ft (CBA-ból)

1939 Ft / kg

Hústartalom: 68%

Külső: nincs illata, világos, szivacsos, rózsaszínes-narancsos szín,

Íz: zsírízű, műízű, íztelen

Pontszám: 8

6. CBA Palotás Bécsi virsli 2 x 200 gr / 965 Ft

2413 Ft / kg

Hústartalom: 80%

Külső: vastag héj, sápadt, nem egészséges kinézetű, bacon illat, roppanós

Íz: zsíros íz, bőrkeíz, nem finom, fura mellékíze van, műíz, borsos, sótlan, hiányzik belőle valami

Pontszám: 9

7. PÁPAI HÚS Bakonyi virsli 400 gr / 699 Ft (CBA-ból)

1748 Ft / kg

Hústartalom: 51%

Külső: szivacsos, nem szép, narancssárga, túl világos, baromfinak néz ki

Íz: műanyagos, paprikás, savanykás mellékíz, nem ízlett szinte senkinek

Pontszám: 7

8. ALDI Sertés Bécsi virsli 400 gr / 949 Ft

2373 Ft / kg

Hústartalom: 76%

Külső: világos, vizes, laza állag, szivacsos, vastag, szaftos héj

Íz: zsíros, disznóbőríz, füstös, sós, "átlagos" virsliíz

Pontszám: 15

9. WIESBAUER Dunahús Prémium Bécsi virsli (CBA-ból) 400 gr / 899 Ft

2248 Ft / kg

Hústartalom: 80%

Külső: világos szín, vékonyabb fajta, egészséges, jó állag

Íz: roppanós külső héj, borsos, paprikás, enyhén sós, finom, valódi húsíz

Pontszám: 23,5

10. S-BUDGET SPAR Frankfurti virsli 500 gr / 759 Ft

1518 Ft / kg

Hústartalom: 70%

Külső: füstös aroma, nagyon rózsaszín belső, sötétebb külső, sima állag

Íz: füstízű, de finom, jó ízű, roppanós, sós húsíz

Pontszám: 22

11. PICK Mangalica virsli (CBA-ból) 275 gr / 869 Ft

3160 Ft / kg

Hústartalom: 75%

Külső: narancssárgás, kellemes, sötétebb szín és állag, ruganyos

Íz: finom, picit sós és fűszeres, hentesíz, nagyon zsíros, szaftos

Pontszám: 19

A SORREND:

HelyezésPontszámNévHol vettükHústartalomÁrÁr/kg
1. 23,5Wiesbauer Bécsi virsli CBA80 %899Ft/400gr2248 Ft/kg
2.22S-Budget Spar FrankfurtiSpar70 %759Ft/500gr1518 Ft/kg
3.19Pick MangalicaCBA75 %

869Ft/275gr

3160 Ft/kg
4.18,5Frankfurti HámozottAldi80 %719Ft/400gr1798 Ft/kg
5.15,5PIKOK Füstölt virsliLidl83 %279Ft/200gr1395 Ft/kg
6.15Sertés Bécsi virsliAldi76 %949Ft/400gr2373 Ft/kg
7.12,5Herz Gourmet FrankfurtiCBA65 %399Ft/180gr2217 Ft/kg
8.12Dulano SertésLidl81 %899Ft/500gr1798 Ft/kg
9.9Palotás Bécsi virsliCBA80 %965Ft/400gr2413 Ft/kg
10.8Pick FrankfurterCBA68 %349 Ft/180gr1939 Ft/kg
11.7Pápai Hús BakonyiCBA51 %699 Ft/400gr1748 Ft/kg

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.