Kétségtelen, hogy ha elmegyünk egy étterembe a kaja és a kiszolgálás is jó, elégedetten távozunk. Finom volt minden, de egy-két hét múlva már alig fogunk emlékezni rá. Esetleg 10 év múlva már azt sem tudjuk, hogy jártunk ott.
Van valami, amire viszont mindig emlékezni fogunk: anyukánk főztjére!
A legtöbb séf is a kemény munka, az iskola és megannyi tanult recept után is mindig egy valamihez tér vissza: az otthoni ízekhez. Ezek az élmények a leginspirálóbbak - a legjobb tányérok is úgy születnek, hogy képesek valamilyen kedves, gyerekkori emléket felidézni.
Én nem anyukámtól tanultam főzni, sosem sündörögtem mellette a konyhában ellesve a praktikákat. Sőt, anyukám nem is igazán az a konyhatündér. De a sok munka mellett hétvégén mindig terülj-terülj asztal volt otthon.
Igaz, ha most megpróbálnám összeszámolni, akkor anya úgy nagyjából 10 kaját tud elkészíteni, de azt mesterfokon: húsleves, milánói, rakott kel, sertéspörkölt nokedlivel, borsófőzelék, rántott hús sült krumplival - a többin meg még gondolkozom. Ezek rendszeresen, megadott sorrendben ismétlődtek, pont úgy, hogy egyiket se unjuk meg.
De azóta sem ettem sehol olyan jó húslevest vagy rakott kelt. Na jó, nyilván ettem, de az közel sincs, ahhoz az élményhez, mint ha azt a vasárnapi asztalnál enném.
Ha annyi pénzem lenne, ahányszor hallottam anyukámtól, hogy "Na mi legyen a kaja?" akkor simán meglett volna az egyetemi tandíjam. A folyamatos tanácstalanság ellenére is mindig volt kaja - mondom, az a 10, ismétlődve.
Mindegy, hogy a rendszerben épp mi következett, anya kérésre bármikor eltért tőle. Mert szerelmi bánat, vagy rossz jegy, ha három hete borsólevest ettünk, akkor kérésre a negyedik héten is az volt.
Ha épp rá voltam kattanva a rántott hús sült krumpli kombóra, akkor amíg a család resztelt májat evett, nekem volt külön rántott hús.
Mindig tudott nagy adagot főzni, nem hiába egy egész családot kellett etetni. Lehet, hogy a kései konyhai szocializációim miatt vagyok én tök alkalmatlan a hadseregnek is elengedő adagok főzésére.
Hogy miért olyan finom anyukánk főztje? Talán a szeretet. Talán, hogy gyerekként minden finomabb. Mindenesetre örüljünk, hogy anyukánk annyit főzött nekünk.
Ezt olvastad már az ízHuszár Magazinon?
Itt a nagyi, aki úgy süt tortát az unokájának, hogy közben kiakad a kúlságmérő
