Abbázia, mostani nevén Opatija
Ebben a városban megállt az idő. Itt még mindig 1880-at írnak. Legfeljebb 1920-at. Egymás után épültek a villák, hotelek, hogy a víz gyógyhatásában, a klíma tüdőre gyakorolt áldásaiban hívő orvosok és az elegáns közönség találkozhasson. Egyes családok egész télre Abbáziába költöztek. Idáig járt a vonat, amellyel minden reggel érkeztek az újságok, és a Gerbaud-ból a sütemények.
Azok a patinás szállók
Az arisztokrácia is ide szokott. A császár, ha Abbáziában tartózkodott, naponta kétszer végiggyalogolt a négy és fél kilométeres Lungo Marén, a tengerparti sétányon. Sissi császárné is kedvelte a helyet, mert finom, elegáns volt Abbázia, és ma sem lüktető, modern fürdőváros. Itt alig van új hotel, a szép, régi patinás szállók érdekes módon olcsóbbak, mint a betonalkotások. Az embereknek az elmúlt idő diktálja a ritmust, nem rohannak, inkább sétálnak, napernyők alatt nyújtóznak az ingyenes városi strandokon vagy a szállodák magánstrandjain.
Ejtőzés az 50 -es években
Délidőn ebédelni térnek, kicsit ejtőznek, aztán nyáron estig megint a tenger, az úszás, a napfürdőzés következik. Este újra várják őket a friss halból készült ételek, a saláták, a helyi étel, a burek, és az olasz különlegességek.
A nagyon idősek még beszélnek kicsit olaszul, pár szót magyarul, meg „osztrákul". És a fagylalt az mennyei. Kicsit drága, de 4 kunáért annyit adnak, ami nálunk három gombócnak felel meg. Minimum. És a csokoládé az valóban az, a gyümölcsfagyik sem aromával készülnek, a bonbonban meggydarabok találkoznak tördelt csokoládéval.
Ha már szóba kerültek a fagylaltok...
A gyomor örömei mellett a szem is gyönyörködhet: nemzetközi divatcégek és ékszerboltok váltakoznak egymás mellett. A strandokon pedig szemrevaló, jó alakú fiatal lányok nyújtóznak, szintén a szemnek.
Ez már Rovinj, innen már csak egy ugrás Velence
Aki pedig még közelebbről szeretné megismerni a tengert, az hajós kirándulásra indulhat. A szigetekre, Rovinjba, Velencébe. A hajósok remekül sütik a halat, az árban benne van a salátával dúsított hallakoma, hűvös helyi borral kísérve. De adnak ásványvizet is... Sosem hagytuk ki a hajókázást Lilivel, ő is lelkes makréla- meg szardíniafogyasztó lett. Ahogy Abbáziát sem szabad kihagyni, ha találkozni akarunk a szépséggel, az elmúlt idővel, a nyugalommal.
És a halakat se hagyjuk ki!
Köszönöm Tóth Ildikónak ezt az írást, aki ugyanúgy szerelmese az Isztriának meg a Kvarner öbölnek, kutyájával, a vele utazgató szép szőke uszkárlány Lilivel együtt, mint én.
